esemény betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény elmúlt.

ELŐADÁSOK A ZENÉRŐL

2020. február 13. | 17:30 - 18:30

Ferenc Józseftől Szent Istvánig

1914-1938: Egy rövid emberöltő kulturális emlékezete a komolyzenében

 1. rész – „Fiumei kikötőben áll egy hadihajó…”

 

Zenével egybekötött ötrészes előadássorozat a két világháború közötti évek magyar zenetörténetéről

Előadó: Windhager Ákos PhD, összehasonlító irodalomtörténész

 

A Klebelsberg Emlékház öt előadásból álló zenetörténeti sorozata a két világháború közötti évek magyar komolyzenéjének a történetét, alakulását kívánja összefoglalni. A felkért előadó, Windhager Ákos az első világháború kitörésétől a második világháború előestjéig mutatja be a tudatos emlékezetpolitika komolyzenei megnyilvánulásait. A sorozat főszereplői a korszak meghatározó zeneszerzői: Hubay Jenő, Dohnányi Ernő, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Weiner Leó és Lajtha László, akik mellett számos, ma már nem ismert alkotó is feltűnik. A Ferenc Józsefet megjelenítő hadiportrétól a magyar kommün és a területelcsatolás traumáján át, a főváros egyesítésének erősen kritikus ünneplésén túl, a Szent István-emlékévig számos esetben nyilatkoztak meg a zene nagy- és kismesterei. A legtöbb alkotó nem kormányzati felkérésre írt zenei emlékműveket, mi több, sokszor vissza is utasították, hogy konkrét politikai tartalmat jelenítsenek meg. Az öt előadás betekintést enged a kormányzatok és a zenei élet kapcsolatába, a zeneszerzők közéleti tevékenységébe, a zenevilág belső hatalmi játékaiba, valamint abba, hogy az egykori gazdag zenei emlékezetből ma miért nem ismerhetünk szinte semmit.

 

1. rész – „Fiumei kikötőben áll egy hadihajó…

Az első világháború zenei emlékezete, 19141918

 Az előadás, ahogy majd a többi is, a tárgyhoz illő népdal eléneklésével kezdődik, majd ezt követően az előadó röviden ismerteti a kulturális emlékezetkutatás alapvető tételeit, amelyek a művet az alkotói életút, a társadalom befogadása és a politikai erők válasza alapján értelmezik. Rövid francia, angol, német és dán kitekintés után a magyar világháborús szimfóniák bemutatása következik. Megismerhetjük a háborús korszak hangzó elemeit Dohnányi, Hubay, Bartók, Kodály és Lajtha műveiből. Az érdeklődők bepillantást kapnak A fekete kolostor zenészeiről és megrendítő erejű műveikről. Végül, feltárul A fából faragott királyfi titka, amelynek, tartalmát tekintve, nincs köze a világégéshez, mégis szinte mindent elmond arról.

 

Az előadóról

Windhager Ákos PhD (1975), összehasonlító irodalomtörténész. Kutatási területei: a 19. és a 20. századi kulturális emlékezet; a szépirodalom, a komolyzene és a tömegkultúra kölcsönhatásai; valamint a művészet közéleti olvasatai. Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet tudományos munkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadó oktatója és a Magyar Állami Operaház zenekari dramaturgja.

 

Eddig megjelent kötetei:

Vivente e moriente – 1956 emlékezete a komolyzenében (L’Harmattan Kiadó,2016)

Mihalovich Ödön (BMC, 2019)

 

Tovább az esemény összefoglalójához

Részletek

Dátum:
2020. február 13.
Időpont:
17:30 - 18:30