Az első világháború zenei emlékezete, 1914–1918
Windhager Ákos az első előadásán azt járta körbe, hogy az első világháború miképpen hatott a kor komolyzenei életére és a háború miképpen jelent meg a zeneművekben. Az elhangzottak még a komolyabb zenei műveltségű érdeklődők számára is számos meglepetéssel és érdekességgel szolgáltak. Elfeledett magyar zeneszerzőkről és zeneművekről hallhattunk, akikről és amelyekről nagyon keveset, vagy éppen semmit nem tud a széles nagyközönség. „A magyar zenetörténet-írásban még napjainkban is fehér folt a két világháború közötti időszak. Nem igazán tudható, hogy honnan hova tartott abban a korszakban a magyar komolyzene. Mindössze néhány szemelvény vagy egy-egy zeneszerzőhöz kapcsolódó feldolgozás készült, de összefoglaló, elemző mű egy sem, azaz ennek a közel három évtizednek máig nincs megírva a zenetörténete” – tudtuk meg az előadótól. Ennek a hiátusnak a feldolgozását reméljük a most indított zenei sorozatunktól.
Hubay Jenő (1858-1937)
A világháború idején született művekben nem nehéz meghallani a háború zaját. Így Hubaynak az 1914-1915-ben írt és 1915-ben bemutatott Háborús szimfóniájában (más néven c-moll, op. 93) is hallható. Ez egy hihetetlen erejű alkotás, Németországban és Magyarországon körülbelül húsz alkalommal játszották el a háború alatti és utáni években. A mű négy tételből áll: szonáta szerkezetű az első tétel (A nagy elhatározás), vidám scherzo a második (A táborban), andante jellegű, lassú a harmadik (Merengés. Álomképek), míg győzedelmes és felemelő a nagy finálé, a negyedik tétel (Harc, Győzelem). A szimfóniákban általában a második tétel a lassú, a merengő és a harmadik a gyors, a vidám. Ez esetben viszont éppen fordítva történt. A megváltozott tételsorrend pedig nem utal másra, mint Beethoven kilencedik szimfóniájára, amely ugyanilyen sorrendet használ. Hubay ezzel azt is jelzi, hogy önmaga hova helyezte a zenéjét, milyen, a világháborún túlmutató, kozmikus távlatokban gondolkodott. Ilyen léptékű zenekari művet nem is írt többet. „Hubay szimfóniája nagy mű és óriási hiánya a magyar zenetörténetnek, hogy nincs felvéve, nincs kiadva és nem játsszák. Hubay szimfóniája nagy nemzetközi elismerést aratott a maga korában, de az 1949 utáni zenetörténet-írás teljesen eltüntette, és azóta is rejtve tartja; a művet nem felfedezni kellene, hanem újra rátalálni” – vélte az előadó. De nem lehet hallani, nem ismerhetjük Hubay Ara pacis – Béke himnusz című háborúellenes kantátáját sem (amit elég hosszan írt a szerző 1916-1937 között). Ezt ugyan 2001-ben bemutatták, de sem a hangfelvételéhez, sem a kottájához nem lehet hozzájutni.
Háborús zenék a zenetörténetben
XIX. századi előzményként két zenemű említhető: Beethoven Wellington győzelme (1813), amely keveset játszott mű, és Csajkovszkij hatásvadász, de zeneileg kevésbé izgalmas 1812 Ünnepi nyitánya. Ezeknél komolyabb művészi értékkel bíró mű Berlioz Halál és Győzelem szimfóniája (1840), amely nagyszabású mű, ám gyakorlatilag előadhatatlan, mert vezényelhetetlen apparátust igényel. A háborús zenékhez sorolható Liszt Ferenc Hunok csatája (1857) szimfonikus költeménye, amelyben egy orgonán megszólaló gregorián téma áll szemben a szimfonikus nagyzenekaron felharsanó indulótémával.
Az első világháború idején számos szerző írt háborús művet, így például Carl Nielsen, Jean Sibelius, és Edgar Elgar is. Magyar zenetörténeti érdekesség, hogy Moór Manó/Emanuel (1863-1931) is írt a világégés során, 1916-ban egy Requiemet, amit napjainkban egyáltalán nem játszanak, így ez sem lehet benne a zenei köztudatunkban. Pedig a kecskeméti születésű magyar zsidó zeneszerző – a kecskeméti zsinagóga kántorának a fia – jelentős életművet hagyott hátra, írt kilenc szimfóniát, és saját korának igen magasra értékelt zeneszerzője volt. A legjelentősebb kortárs előadók játszották a műveit, többek között Pablo Casals és Willem Mengelberg.
Bekerült viszont Gustav Holst angol zeneszerző 1914-1916 között írt, A bolygók című műve, amely könnyen befogadható és gyakran játsszák zene. Hasonlóan közkedvelt Sztravinszkij A katona története (1918) című ironikus, gunyoros műve – amelyben a sátán megkísérti a katonát. Több zeneszerző, így Maurice Ravel, Paul Hindemith és Richard Strauss is írt művet Paul Wittgenstein zongoraművész számára, akinek ellőtték a jobb kezét a háborúban, így csak a ballal tudott játszani.
Háborús művek és győzelmi zenék Ausztria-Magyarországon
Sokat sejtető és nagy hiányt jelez, hogy a Monarchiának nincs zenei emlékezete, egyetlen egy rekviem sem született az Osztrák-Magyar Monarchiáért. Miközben az irodalom elbúcsúztatta a birodalmat – gondoljunk például Robert Musil 1933-ban megjelenő Tulajdonságok nélküli emberére. Talán érezhetünk valamiféle búcsúztatást Richard Straussnak az 1932-ben komponált Arabella című operája kapcsán, amely az 1860-as évek Bécsében játszódik, de ez is inkább csak egy feltételezés.
Születettek a központi hatalmak győzelmében reménykedő, győzelemtől megihletett művek, de keletkeztek olyanok is, amelyek a háború okozta fájdalomnak adtak hangot. Emil von Reznicek cseh származású bécsi zeneszerző Harmadik szimfóniája 1918-ból (Im alten Stil), amelyben a zeneszerző gunyorosan emlékezik meg Ferenc József korszakáról. A Negyedik szimfóniájában szerepel egy gyásztétel, amelyet a komponista ugyan zenei paródiának szánt, de amelyet a közönség zokogva hallgatott végig egy berlini koncerten, és a karmester is zokogva vezényelte. Itt kell megemlíteni a Marcel Tyberg Harmadik szimfóniáját, amelyben Európát siratja el.
Mikus Csák István (1878-1947) zeneszerző nevét ma mégsem ismerjük. A budavári evangélikus templom karnagya és közben MÁV tisztviselő is volt. Ezekben a körökben gyakran adták elő későromantikus stílusban komponált zenéit. 1915-ben megnyerte a Magyar Zenede nagydíját egy négytételes szimfonikus költeménnyel (Epizód 1915-ből), amelynek tételei ugyanazokat a címeket viselték, mint Hubaynak a szimfóniájában, de nem tudnak egymásról.
Major Jakab Gyula (1859-1925) zeneszerző több történeti tárgyú művet komponált. Az Ötödik és a Hatodik szimfóniáját még a világháború előtt írta, de ezeket utólag átnevezte. A Hatodikat IV. Károlynak ajánlotta, az Ötödiket pedig világháborús szimfóniának nevezte el. Művei akkoriban a Zeneakadémián is elhangzottak. Visszafogott dallamvezetés és szerény harmóniakészlet jellemzi alkotásait, amelyeket azonban színesen hangszerelt. Fájdalom, hogy ma ismeretlenek, merthogy nem készült hangfelvételek róluk, miközben a szomszéd országokban kiadják a hasonló kvalitású zeneszerzők zenéit. Ez mindenképpen nagy hiányossága a magyar zenekultúrának.
Zsolt Nándor (1887-1936) hegedűművész, zeneszerző és karmester Londonban dolgozott már bő évtizede, amikor kitört a világháború. Az ellenséges hatalom polgáraként internálták az angolok, ahogy valamennyi osztrák-magyar és német művészt is. Zord körülmények között, gyakorlatilag kenyéren és vízen éltek. Zsolt Nándor mély elkeseredését követően zenekart szervezett a táborban és ezzel nem csak magát mentette meg, hanem minden fogolytársát is. 1916-tól a tábori élet megváltozott, egy évvel később a zenekar már magas színvonalú hangversenyt adott. 1919-ben kimerülten jött haza és csak lassan tudott regenerálódni. Elkezdett a Zeneakadémián tanítani, és újra hegedülni. Egyetlen szimfóniája, amelyet az internálás idején komponált, erőteljes zene, amelyben a korabeli kritikusok Csajkovszkij-szerű dallamokat és Sztravinszkij-szerű zenekari harmóniáit véltek felfedezni. Nincs róla felvétel, nem is játsszák, így nem lehet róla semmilyen benyomásunk.
Radó Aladár (1882-1914) kiváló tehetség volt, amit többek között jól mutat az 1909-ben megírt Petőfi szimfóniája. Szomorú tény, hogy ő lett a háború egyik első katonaáldozata, Boszniában. Pejacsevich Dóra (1885-1923) cisz-moll szimfóniája apokaliptikus képet fest a világháborúról, de 1923-ban játszották utoljára. Franz Schmidt (1874-1939) magyar származású zeneszerző negyedik szimfóniája drámai erejű, tragikus, feszültséggel teli alkotás. Utóbbi két művet a horvát, illetve osztrák zenekultúra, akik sajátjukénak tekintik az alkotókat, felvételen és kottában is közreadta.
Vannak olyan zeneművek, amelyek jelképekkel, utalásokkal idézték meg háborút, a harcot, a kegyetlenséget. Ezek közé tartozott Bartók Béla (1881-1945) A fából faragott királyfi egyfelvonásos táncjátéka (amit 1914-1917 között írt), Radnai Miklós (1892-1935) Orbán vitéz című szimfonikus költeménye, és Dohnányi Ernőnek (1877-1960) az 1922-ben bemutatott kétfelvonásos operája, A vajda tornya.
Kodály Zoltán (1882-1967) a háború évei alatt írta egyik legdrámaibb zenéjét, a II. vonósnégyest. Szintén a világháború jelenik meg a Magyar rondó című kamarazenekari darabjában. A bécsi hadügyminisztérium katonadalok gyűjtésére kérte fel, és ezekből dolgozott fel párat 1917-ben. A mű rondótémáját az „Erdő, erdő, erdő / Háromszéki kerek erdő” kezdetű magyar népdalból kölcsönözte. A darab kottája 1918-at követően eltűnt, és csak a hetvenes években került elő újra, ám az eredeti „Régi magyar katonadalok” címét, ideológiai okból Magyar rondó-ra változtatta kiadó. A műnek ugyanis létezett egy csellóváltozata is – ebben a csellót zongora kíséri –, ezt adták ki, és mivel a zene visszatérő, rondó szerkezetű, így kapta a székely katonadalok helyett a Magyar rondó címet. Ám, ezt a művet is csak elvétve játsszák.
Windhager Ákos előadását követően lehetetlen nem elgondolkodni azon, hogy vajon az elhangzott nevek és művek döntő többségét miért nem ismerjük, miért nem hallottunk róluk eddig? Aligha tévedünk, amikor úgy hisszük, hogy ez a komoly hiányosság összefüggésben lehet a Monarchiának, illetve a Horthy-korszaknak a negatív megítélésével. De azt is gondoljuk, hogy az ilyen és ehhez hasonló, új ismereteket közvetítő és új összefüggéseket feltáró előadások sokat segíthetnek abban, hogy a 20. század első néhány évtizede, történelme és kultúrtörténete minél objektívebb szempontok és tények alapján mérettessék meg.
Rubóczki Erzsébet