(1890- 1929)
(Csákvár, 1890. március 6. – Budapest, 1929. június 21.) kard- és tőrvívó, honvéd ezredes; kétszeres olimpiai bajnok, olimpiai ezüst- és bronz-, illetve Európa-bajnoki ezüstérmes, tizenháromszoros magyar bajnok; Tersztyánszky Ödön jogász, alkotmánybíró apja.
Ő maga az első világháborúban többször megsebesült, majd fogságba került, ahonnan több alkalommal is megpróbált megszökni. Egy szökése során a jobb keze súlyosan megsérült, ezt követően tanult meg bal kézzel vívni. Katonatisztként a Magyar AC vívója volt. Kard- és tőrvívásban egyaránt versenyzett, tagja volt mindkét fegyvernem magyar válogatottjának. 1924-ben kardban ezüst- (tusaránnyal), tőrben bronzérmet nyert csapatban az olimpián.
1925-ben hatodik volt az Európa-bajnokságon. Az 1928. évi nyári olimpiai játékokon kardvívásban egyéni olimpiai bajnoki címet szerzett és tagja volt a Garay János, Glykais Gyula, Gombos Sándor, Petschauer Attila, Rády József, Tersztyánszky Ödön összeállítású, bajnoki címet nyert magyar kardcsapatnak is.
Ezt követően bejelentette visszavonulását. 1929-ben súlyos motorbalesetet szenvedett Solymáron, sérüléseibe néhány napon belül belehalt. A szerencsétlenség helyén már a következő évben emlékkövet állítottak tiszteletére, mely helyett 1972-ben új emlékművet emeltek, majd 2008-ban ez utóbbit is egy új, még impozánsabb kivitelű, tömör gránit emlékkőre cserélték.