A magyar történelem egyik legvitatottabb időszaka a Horthy Miklós nevével fémjelzett 25 esztendő. Gyakran politikai beállítódástól függő viták folynak megítéléséről. Diktatúra vagy követendő demokrácia a két világháború közötti Magyarország? – tette fel a kérdést előadásában dr. habil. Ujváry Gábor, a VERITAS történetkutató Intézet vezetője.
A Klebelsberg Emlékházban, a VERITAS Estek programsorozat keretében február 6-án elhangzott előadás a Horthy Miklós kormányzóvá választásától (1920. március 1.) Szálasi Ferenc kinevezéséig (1944. november 16.) tartó időszaknak az államformáját, az ország gazdasági helyzetét, kül- és belpolitikáját mutatta be a hallgatóknak, illetve a mindezeket befolyásoló trianoni döntés néhány kevésbé tárgyalt vonatkozására, “pozitívumára” hívta fel a figyelmet. Remélhetően minden hallgató érzékelte, hogy ez a jelző idézőjelben volt értendő, és arra a helyzetre utalt, amelyben a trianoni döntés után Magyarország megpróbálta a rosszból kihozni a legjobbat, építkezni abból, ami megmaradt.
“Pozitívumnak tekinthetjük például, hogy Magyarország 1526 óta először élvezett teljes állami önállóságot – fogalmazott az előadó, de azonnal hozzátette, hogy mindezért komoly árat fizetettünk. – Mert önálló államként szinte azonnal az 1921-ben megalakult kisantant országok (Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia) harapófogójába kerültünk, egy olyan szövetség szorításába, amely megszűnéséig, 1938-ig a magyar revíziós követelésekkel szemben meglehetős sikerrel tudott fellépni, és amely ellen a hagyományos diplomáciai eszközökkel csak nehezen lehetett eredményt elérnünk. Trianonnak köszönhetően megszűnt a nemzetiségi kérdés is, mert a korábban hazánkban élt nemzetiségek az utódállamokhoz kerültek. Mindössze fél millió német (sváb) kisebbségünk maradt, amely többnyire lojális volt a magyarokhoz. További előnyös változást jelentett, hogy a korábbiaknál városiasodottabb országgá váltunk és magasabb lett a városlakók aránya is, miként annak is voltak előnyei, hogy a legelmaradottabb térségek, így a Kárpátalja és a Székelyföld elkerült Magyarországtól. Emelkedett a népsűrűség, és mivel az elcsatolt területekről érkező 400 ezer menekült nagy része értelmiségi volt, a kultúrpolitika szerepe is megnövekedett. Ugyanakkor az amúgy is padlón lévő magyar gazdaságra nagy terheket rótt a menekülők elhelyezése, illetve az állami alkalmazásban álló menekült hivatalnokok ellátása. Növekedett az ipar szerepe, köszönhetően annak, hogy az ipari kapacitás nagy része a csonka Magyarországon maradt, ám mivel a nyers- és ásványanyag kincsek jó része a határokon kívülre került, exportálni kellett mindazt, amire az ipar eredetileg telepítve volt. A trianoni csapás valamilyen módon majd’ minden családot érintett, és ezzel is magyarázható, hogy a revízió gondolata kisebb-nagyobb mértékben, de mindenkiben ott élt, a revíziós propaganda általánossá vált, Trianon szelleme és bánata átszőtte a hétköznapokat.”
Előadása további részében Ujváry Gábor kitért az ország államformájára. “A Horthy-rendszer a forradalmak (az 1918. őszén létrejött népköztársaság, illetve az 1919. tavaszán kikiáltott tanácsköztársaság) tagadására épült – hívta fel a figyelmet. – Ezek elutasításaként állították vissza 1920-ban a királyság államformáját és ebben az évben alkották meg azt a törvényt is, amely az 1920. március 1-én kormányzónak választott Horthy Miklósnak mint kormányzónak a jogállásáról rendelkezett.” Köztudott, hogy az államforma megváltoztatására két alkalommal történt kísérlet, mindkettő IV. Károly részéről: az első 1921 húsvétján, a második 1921 októberének a végén. Jogi alapja az volt, hogy IV. Károly 1918. november 13-án lemondott ugyan uralkodói jogainak a gyakorlásáról, de nem mondott le a trónról. Sikertelen kísérleteit követően 1921. november 6-án mondta ki a magyar nemzetgyűlés/országgyűlés a Habsburgok végleges trónfosztását. (Az országgyűlés 1920–1926 között nemzetgyűlés néven működött, 1927-től ismét országgyűlésnek nevezték, akárcsak a monarchia idején, és képviselőházból és felsőházból állt.)
Az I. világháborút, illetve a drámai trianoni döntést követően Magyarországot mindenki életképtelennek tekintette, egy olyan országnak, amely rövidesen össze fog omlani – ecsetelte az ország gazdasági helyzetét az előadó. Ennek fényében különösen kiemelkedő a Bethlen István vezette kormányok által néhány év alatt végigvitt gazdasági konszolidáció. A Népszövetségtől (Nemzetek Szövetség) – ugyan kedvezőtlen feltételekkel – érkező segély is segített az ország helyzetének stabilizálásában. A gyors újjáépülés a Magyar Nemzeti Bank megalapításához, majd az értékállónak bizonyuló pengő bevezetéséhez (1927) vezetett, és az ország gazdasága 1929-re elérte az utolsó békeév szintjét.
„A Horthy korszak külpolitikáját a már említett a revíziós törekvés és a harapófogóban vergődés határozta meg, amelyből a kitörést 1927-ben a Bethlen István és Benito Mussolini által szignált olasz-magyar barátsági szerződés megkötése jelentette – tért ki a kor külpolitikájának bemutatására Ujváry Gábor. – A szerződés megkötését követő pár hónapon belül létrejött a Magyar Revíziós Liga (1927) is, ettől kezdve mind többen és mind nyíltabban beszéltek a revízióról. A harmincas évektől nyitás következett be Németország fel is. A németekkel való viszonyban sajátos kényszerpályára került az ország. Szükségszerűen az akkorra már nagyon megerősödött németek felé orientálták a magyar külpolitikát a németekkel való erős gazdasági kapcsolataink, illetve a németek által is hangoztatott igazságtalan békekötés napirenden tartása. Egyértelmű volt, hogy csak olyan hatalmak mellé kapcsolódhat az ország, amely szintén érdekelt a revízióban. Ez Magyarországot olyan végzetes útra terelte, amelyből nem volt kiút, ráadásul geopolitikai helyzet is ebbe az irányba lökte hazánkat.”
Az előadó kiemelte Kánya Kálmán külügyminiszter személyét, aki a magyar külpolitika meghatározó alakja volt a két világháború között. A hivatalt 1933 és 1938 között töltötte be, ő készítette elő Horthy 1938. évi hamburgi látogatását is. Hitler ekkor ajánlotta fel, hogy ha Magyarország háborút indít Csehország ellen, akkor megkapja Szlovákiát. Ez az ajánlat valójában egy újabb világháború kirobbantását jelentette volna, Magyarországnak pedig a kirobbantó szerepét szánta volna. Horthy nem írja alá a megállapodást, amivel erősíti Hitlernek a magyarokkal szembeni ellenérzését, amely ezt követően mindvégig megmarad. Különösen, hogy pár nappal később, 1938. augusztus 29-én Magyarország aláírja a bledi megállapodást (a mai Szlovéniában), amelyben a kisantant elismerte hazánknak a fegyverkezési egyenjogúságát. Az erről szóló tárgyalások már Horthy németországi látogatása alatt megkezdődtek, amiről természetesen Hitler is tudott.
A korszak belpolitikáján végigtekintve megállapítható, hogy mindvégig jellemezte a baloldal gyengesége. A kommunisták eleve be voltak tiltva, a szociáldemokraták pedig egyre gyengébbé váltak. A pártok klubpártokként és nem tömegpártokként működtek. A tömegpárt jelentőségét majd csak Gömbös Gyula ismeri fel, 1935-36-ban. Miközben a választójogosultak aránya az európai középmezőnnyel azonos volt, lényeges különbséget jelentett, hogy nálunk nyílt szavazás, míg máshol a titkos választás volt az általános. A társadalomszerkezetet vizsgálva kimondható, hogy nagyon egészségtelenül alakult, nagy volt a zsellérsorban élő nincstelenek aránya, de gyenge volt a kisbirtok is. A lakosság döntő többségét alkotó parasztság szörnyű körülmények között, nagy szegénységben, minimális kitörési lehetőségek között élt. Ennek tudható be, hogy az 1930-as években megerősödött a népi mozgalom. A változtatásokra irányuló törekvések meglehetősen későn érkeztek. Ezek egyike volt a Hóman Bálint által 1937-ben alapított Horthy Miklós-ösztöndíj, amely a parasztág tehetséges gyerekeit kívánta kiemelni, közép- és felsőfokú tanulmányikat támogatni, és ezzel őket a középosztályba felemelni. Szintén Hóman kezdeményezte1941-ben az Országos Tehetségkutató Intéző Bizottság felállítását, évi hatszáz tehetséges parasztgyerek támogatására. Ám ez a program a háború miatt nem tudott kifutni, mint ahogy nem tudott kifutni az 1940-ben létrejött, sokgyermekes, elesett parasztcsaládoknak házat és kis földbirtokot osztó ONCSA (Országos Nép- és Családvédelmi Alap) sem, de a kezdeményezés sikerét a sok helyen ma is álló családi házas telepek, lakónegyedek jelzik. Vagyis a Horthy-korszak vezető politikusai, ha későn is, de ráeszméltek a szociális problémák orvoslásának szükségességére.
Rubóczki Erzsébet