esemény betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény elmúlt.

VERITAS ESTEK A rohamos fejlődés korszaka? – A magyarországi modernizáció a dualizmus évtizedei alatt

2018. május 9. | 18:30 - 19:00

Schwarczwölder Ádámnak, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos segédmunkatársának az előadása azt a témát járja körül, hogy az 1867. évi kiegyezéssel vajon valóban bekapcsolódott-e Magyarország a nyugat-európai modernizációs folyamatokba, ahogy azt a kiegyezést támogató politikusok remélték? A dualizmus eredményeinek makroszintű áttekintése révén egyértelműen kirajzolódik, hogy bizonyos területeken – mint a gazdaság vagy a kulturális élet – valóban jelentős volt a fejlődés, más területeken, így a demográfiában, csak részsikert mutathatunk fel, míg például a politikai rendszer demokratizálása terén nem csökkent, hanem éppen nőtt lemaradásunk. Az előadás az összetett probléma ok-okozati összefüggéseinek bemutatására tesz kísérletet, valamint igyekszik azt szélesebb – birodalmi – kontextusba helyezni, hiszen a korszakban Magyarország nemcsak állami, hanem gazdasági közösségben is élt Ausztriával.

 

A V4 Építészeti Alapítvány szervezésében.

Részletek

Dátum:
2018. május 9.
Időpont:
18:30 - 19:00