Ötrészes előadássorozat a 20. század első felének magyar zenetörténetéről Sorozatszerkesztő és előadó: Windhager Ákos PhD, összehasonlító irodalomtörténész, az MMA Művészeti és Módszertani Kutatóintézet tudományos munkatársa

A Kisfaludy Társaság 1911-ben kezdte meg a Greguss-jutalom kiosztását. A bírálóbizottság hatéves évkörökben tekintette az irodalomtudomány, a színészet, a festészet, a szobrászat, a zene és az építészet terén született új alkotásokat. A zeneműveket a Zeneakadémia és az Operaház vezetője, egy felkért szakkritikus, valamint a társaság elnöksége bírálta el. A felkért ítészek konzervatív értékeket képviseltek, műelemzéseik során azonban minden újdonságra felfigyeltek. A Kisfaludy Társaság döntéseit több kritika is érte a saját korában, így főként Bartók Béla 1935. évi és Visky János 1941. évi díjazásakor.

Az előadó az egyes évkörök alapján mutatja be a korszakban született zenei alkotásokat. Részletesen elemzi a jutalommal elismert kiemelkedő műveket, ismerteti a korszak zeneesztétikáját, zenei életét és zenei környezetét.  A korabeli hasonló jellegű nyilvános díjakkal (mint a Baumgarten-díj és a Corvin-koszorú) összevetve értékeli a jutalom jelentőségét, de megismertet az adott évkörök díjazott társművészeti alkotásaival is. Az előadások nyomán a hallgatóságnak kellő rálátása nyílik a kor konzervatív esztétika értékeire, valamint arra, hogy az akkori döntések mennyire állták ki az idők próbáját.

3. előadás

2021. szeptember 8., szerda 17:30

A világszínpadok meghódítása

Harmadik zeneművészeti évkör, 1923–1928

1923 és 1928 között a magyar zeneszerzők művei a világ élvonalába tartozó zenekarok műsorára is felkerültek, Dohnányi, Bartók és Kodály darabjai sikert sikerre halmoztak. A magyar hangversenyeken rajtuk kívül mások is, többek között – és elsősorban – Hubay Jenő nagyszabású alkotásai tűntek fel. A művelődéspolitikát irányító Klebelsberg Kunó felismerte a zenekultúrában rejlő óriási – nemzetépítő, valamint külpolitikai – lehetőséget és az erőforrásokhoz mérve jelentős támogatást nyújtott a zeneoktatásnak, zenekaroknak, egyesületeknek, de olykor személyesen egy-egy művésznek is. A konzervatív zenei irányzat nagy lelkesedéssel vett részt a munkában: bíráltak, méltattak és elemeztek számukra oly kedves zenét, mint a Ruralia hungarica és a számukra oly érthetetlent, mint a Táncszvit. Az előadás tehát a konzervatív zeneesztétika által aranykornak nevezett időszakot mutatja be annak eredményeivel, mai olvasatával és számos furcsaságával együtt.