esemény betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény elmúlt.

In memoriam Klebelsberg Kuno – A miniszter a művészetek emlékezetében

2022. május 6. | 10:00 - 13:30

Konferencia- műhelytalálkozó
május 6. péntek, 10:00
Klebelsberg-kastély, Klebelsberg Emlékház
1028 Budapest, Templom u. 10-12.

Klebelsberg Kuno (1875–1932) vallás- és közoktatásügyi miniszter művelődésszervezői tevékenységével foglalkozik a konferencia.  A miniszter e terveit hol az elittel karöltve, hol azzal szemben valósította meg. Az alapvetően konzervatív ízlésű miniszter a művészettel – különösen az irodalommal és a színházzal – kapcsolatos intézkedéseit már a saját korában is számos bírálat érte, azzal együtt, hogy számos jelentős, a magyar kultúrában a mai napig meghatározó jelentőségű kezdeményezés kötődik a nevéhez.

Az In Memoriam Klebelsberg Kuno (2022) műhelytalálkozó célja, hogy elinduljon az egykori miniszter munkásságáról egy művészeti szempontú párbeszéd is; ehhez a műhelytalálkozó az alábbi kiinduló kérdéseket fogalmazta meg:

  • Melyek művészettámogatásának maradandó eredményei?
  • Milyen művelődési folyamatokat indított el?
  • Mely körülmények korlátozták?
  • Milyen kép él(t) róla az egyes művészeti ágak emlékezetében?
  • Mennyiben tekinthető korszaknak Klebelsberg miniszteri ciklusa (1922–1931)?
  • Mennyiben köthetők hozzá művészi pályák?
  • Melyik szerep jellemezte jobban: a kultúra hivatalos vezetője, a mecénás, vagy pusztán az infrastruktúra aktuális csúcshivatalnoka?

A konferencia programja és előadói
Moderátor és elnök: Dr. habil. Ujváry Gábor történész (VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár)

10:00–10:05          A programot szervező V4 Építészeti Alapítvány nevében dr. Kálmán Ernő építész köszöntője
10:05–10:35           Klebelsberg Kuno művészetpolitikája
                                 Előadó: Dr. habil. Ujváry Gábor történész (VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár)
10:35–11:05            A nemzeti megújhodás szolgálatában – Klebelsberg Kuno és az irodalom
                                 Előadó: Márkus Béla Széchenyi-díjas irodalomtörténész, egyetemi docens (MMA)
11:05–11:35             Tradíció és modernitás az 1920-as évek magyar építészetében
                                 Előadó: Rozsnyai József PhD építészettörténész, egyetemi oktató (PPKE)
11:35–11:45             Az elhangzottak megvitatása, kérdések és válaszok…
11:45–12:00            Kávészünet
12:00–12:30           Ajándék a miniszternek. Klebelsberg és a kortárs képzőművészet kapcsolatáról egy külön mappa kapcsán
                                 Előadó: Dr. Bellák Gábor művészettörténész (Magyar Nemzeti Galéria)
12.30–13:00           Hubay Jenő és Dohnányi Ernő Corvin-lánca. A zenekultúra Klebelsberg művelődési koncepciójában
                                 Előadó: Windhager Ákos PhD művelődéstörténész (MMA MMKI, PPKE)
13:00– 13:10          Az elhangzottak megvitatása, kérdések és válaszok…
13:10–13:15             Elnöki összefoglaló, zárszó…

A konferencia szervezői:
V4 Építészeti Alapítvány és a  Polgári Művelődésért Oktatási Alapítvány.
Albrecht Beáta, Kálmán Ernő, Rubóczki Erzsébet (V4 Építészeti Alapítvány) Windhager Ákos (MMA MMKI PPKE)
A rendezvénnyel kapcsolatban további információ: e-mail: v4@v4fund.archi
© Visegrádi Négyek Építészeti Alapítvány – website: www.v4fund.archihttps://klebelsbergkastely.hu/esemenyek/
Támogató az Emberi Erőforrások Minisztériuma

A rendezvények ingyenes,a hely korlátozott befogadóképessége miatt előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni a v4@v4fund.archi  email címen, vagy telefonon, a +36 70 3898720 –as számon  Albrecht Beátánál lehet. Az aktuális védelmi rendszabályokat kérjük betartani.  A programváltozás jogát fenntartjuk.  A rendezvényen videó- és fotófelvételek készülnek. Az előadás online közvetítése a   Klebelsberg Emlékház facebook oldalán megtekinthető.

Részletek

Dátum:
2022. május 6.
Időpont:
10:00 - 13:30