(1890- 1985)
Irodalomtörténész, germanista, nyelvpszichológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Thienemann Tivadar, Thass-Thienemann (Bp., 1890. máj. 1. – West Roxbury, USA, 1985. márc. 29.): irodalomtörténész, germanista, nyelvpszichológus, egy.-i tanár, az MTA tagja (l. 1923). A bp.-i tudományegy.-en és a lipcsei egy.-en tanult, 1912-ben német-francia szakos középiskolai tanári, 1913-ban germán filológiából bölcsészdoktori oklevelet szerzett a bp.-i tudományegy.-en. 1912-1913-ban állami ösztöndíjjal a berlini egy.-en tanult. 1913-1914-ben a bp.-i VIII. kerületi főreálisk. tanára. 1914-től mint főhadnagy harcolt az I. világháború különböző frontjain. 1918-ban a pozsonyi tudományegy.-en a német nyelv és irodalom ny. rk. tanára, s egyben a francia nyelv és irodalom tanszék vezetője. 1921-ben az akkor már Bp.-re menekült pozsonyi tudományegy. ny. r. tanára. 1923-ban az egy.-mel együtt Pécsre költözött, 1925-1926-ban a bölcsészet-, nyelv- és történettudományi kar dékánja. 1922-ben megalapította a szellemtörténeti irány megismertetését és elterjesztését célzó Minerva Társaságot, s 1922-1940 között kezdetben Horváth Jánossal, később egyedül szerk. a társaság Minerva c. folyóiratát, 1923-ban Förster Auréllal az Egyetemes Philológiai Közlönyt, 1923-tól a pécsi Tudományos Gyűjtemény c. sorozatot. 1934-től a bp.-i tudományegy.-en a német irodalom ny. r. tanára. 1930-ban megkapta a Corvin-koszorút. A m. szellemtörténeti irányzat vezető képviselője. Irodalomelmélettel, német irodalomtörténeti problémákkal, valamint a m.-német irodalmi kapcsolatok történetével foglalkozott. A II. világháború idején támogatta a náciellenes törekvéseket. 1947-ben Belgiumba távozott, ahonnan 1948-ban az USA-ba költözött; hosszabb ideig Bostonban élt. Az USA-ban főként nyelvfilozófiai és -pszichológiai kutatásokat folytatott. Emlékirata, Az utókor címére, kéziratban maradt. – F. m. Német és magyar nyelvújító törekvések (Bp., 1912); Die deutschen Lehnwörter der ungarischen Sprache (Berlin-Leipzig, 1922); Városi élet a magyar középkorban (Bp., 1923); Mohács és Erasmus (Bp., 1924); Irodalomtörténeti alapfogalmak (Bp., 1930); Irodalomtörténet (A magyar történetírás új útjai, Bp., 1931); Goethe (Johann Wolfgang) und die Nachwelt (h. n., 1933); Német-magyar nagyszótár (Kelemen Béla művét átdolg., bőv., Honti Jánossal, I-II., Bp., 1941); Német- magyar kéziszótár (Bp., 1943); Magyar-német kéziszótár (Bp., 1943); Subconscious language (Boston, 1967). – Irod. Schöpflin Aladár: T. T. (Nyugat, 1930); Gálos Rezső: T. T. (Budapesti Szemle, 1933); Szigeti József: A magyar szellemtörténet bírálatához (Bp., 1964); H. Lukács Borbála: Szellemtörténet és irodalomtudomány (Bp., 1973); Koncz Lajos: T. T. (Irodalmi Újság, 1985. 3. sz.); Konrádyné Gálos Magda: T. T. halála (Magy. Nemzet, 1989. ápr. 25); Halász Előd: In memoriam T. T. (Irod. tört., 1985. 4. sz.); Poszler György: Utószó az Irodalomtörténeti alapfogalmak új kiad.-hoz, Pécs, 1988); Lengyel Béla: T. T.-ról (Kritika, 1989. 2. sz.).