A budapesti Műegyetemen és a Tudomány egyetem természettudományi karán tanult, matematika-fizika szakos tanárjelöltként. Közvetlenül tanulmányai befejeztével, 1899-ben kinevezték az ógyallai M. Kir. Konkoly-alapítványú Asztrofizikai Obszervatórium adjunktusává, 1904-ben pedig obszervátorává. Az észlelő és feldolgozó munka mellett, főként 1903-tól az intézet adminisztrációja is mindinkább reá hárult. 1913-tól az obszervatórium címzetes aligazgatója, majd 1916-ban (az alapító és igazgató Konkoly-Thege Miklós halála után) megbízott vezető. Miután 1918-ban Ógyallát megszállták a cseh csapatok, 1920-ban pedig a helységet Csehszlovákiához csatolták, megszervezte az értékes műszerállomány és a könyvtár Magyarországra menekítését.
1920-tól sokat fáradozott egy új magyar csillagvizsgáló szervezésén, és e munkája nyomán 1921-ben sikerült létrehoznia a svábhegyi (ma: Szabadsághegy) Csillagvizsgáló Intézetet, amely a következő években, meglepő gyorsasággal kiépült. Egészen az 1934. évben bekövetkezett nyugdíjazásáig minden energiáját az új csillagvizsgáló fejlesztésének szentelte. (Az egykori budapest-svábhegyi Konkoly-alapítványú csillagvizsgáló ma az MTA Csillagászati Kutató Intézete.)
Működésének első éveiben az intézet már régebben kialakult “rutin programjával”, a hullócsillagok megfigyelésével és az adatok feldolgozásával foglalkozott. A századforduló után már nagy szorgalommal és érdeklődéssel látott hozzá a csillagda akkor kialakított, és a maga korában igen modern programjának, a csillagászati fénymérés különböző feladatainak végrehajtásához. Számos változó fényű csillag fényességének megfigyelése mellett – ezeket a méréseit a német Astronomische Nachrichtenben közölte – elsősorban az ő munkásságához fűződik az égi egyenlítőtől délre fekvő, 10 fok szélességű égi övezet 7,5 fényrendnél erősebb csillagainak fényességkatalógusa. (A déli csillagos ég photometrikus katalógusa.… Bp., 1916.; német nyelven is.)
Már ekkor is szívesen foglalkozott csillagászattörténeti kérdésekkel. Az említett katalógus bevezetéseként megírta a csillagászati fénymérés történetét; majd a változócsillagok megfigyelésének történetét is. Ugyanakkor rövid, de tartalmas összefoglalásban ismertette a csillagászati fényképezés fejlődését is. Ezek az írásai német nyelven is megjelentek, és ma is forrásértékűek. Az 1920-as, 30-as években több részletes tanulmányt közölt a magyarországi csillagászat történetéről. E téren is fontos munkát végzett.
Csillagászati ismeretterjesztő munkássága is jelentős. Már 1924-ben (Wodetzky József professzorral együtt) megalapította a “Stella” Csillagászati Egyesületet, 1925-ben megindította a Stella Évkönyvek sorozatát, 1927-ben a Stella folyóiratot. Ezt a szépen felvirágzó mozgalmat 1932-ben a gazdasági válság derékba törte. Érdemeinek elismeréséül a német (de nemzetközi jellegű) Astronomische Gesellschaft tagjává választotta, a debreceni egyetemen pedig 1934-ben díszdoktorrá avatták.
Főbb művei
Kurze geschichte und physikalische Bedeutung der Lichtmessung der Sterne. Das Weltall (Berlin), 1913. 7. és 8.; A fényképezés szerepe a csillagászatban. Az Időjárás, 1915. 4., 5., 6.; A csillagfényesség-mérések pontosságának fejlődése. Stella Almanach, 1928.; A magyar csillagászat története. Stella (fólyóirat), 1931. 3-4.; Die Sternkunde in Ungarn. Bulletin des Sciences Historiques, Histoire des Sciences, 1933.