Közoktatás

1.

Székelyné Kőrösi Ilona Tanyasi iskolaépítési akció Kecskeméten, 1926
Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1992. 303-344.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_BACS_cumania_13/?pg=304&layout=s

2.

Klebelsberg Kuno gondolatai a népoktatásról és a népművelésről
Válogatta és összeállította: Dr. Ujváry Gábor

3.

Klebelsberg és munkatársai által a népiskolákról összeállított dokumentum, 1928
Népoktatás,1928,1
Népoktatás,1928,2

4.

Székelyné Kőrösi Ilona:  A magyar iskola ezer éve – Az alföldi Klebelsberg-iskolák
Honismeret 24. évf. 2. szám (1996), 12-19.
http://epa.oszk.hu/03000/03018/00129/pdf/EPA03018_honismeret_1996_02_013-019.pdf

5.

Klebelsberg Kuno gondolatai a polgári iskolákról és a középiskolákról
Válogatta és összeállította: Dr. Ujváry Gábor

 1.

SZÉKELYNÉ KÖRÖSI ILONA
Székelyné Kőrösi Ilona:  A magyar iskola ezer éve – Az alföldi Klebelsberg-iskolák
 Honismeret 24. évf. 2. szám (1996), 12-19.
http://epa.oszk.hu/03000/03018/00129/pdf/EPA03018_honismeret_1996_02_013-019.pdf

Tanyai iskolaépítési akció Kecskeméten 1926-ban

1926. október 4-én délelőtt, Kecskemét Méheslapos nevű külterületén, az újonnan átadott tanyai elemi népiskola épülete mellett nevezetes esemény részesei lehettek a szép számban összegyűlt érdeklődők. Horthy Miklós kormányzó — Klebelsberg Kuno kultuszminiszter és munkatársai, vármegyei és városi vezetők jelenlétében — a méheslaposi iskola felavatásával egyidejűleg 28 kecskeméti tanyai iskolát adott át rendeltetésének. Jelképes felavatása volt ez az ünnepség a Klebelsberg-féle iskolaépítési akció kezdetén — 1926 nyarán — az Alföldön felépült összes tanyai népiskolának is. Az 1925—30 között zajló akció a magyar oktatásügy történetének legnagyobb szervezett, központi irányítású akciója volt. Dolgozatomban a Klebelsberg nevéhez fűződő iskolafejlesztési program kecskeméti vonatkozásait foglaltam össze.

KLEBELSBERG KULTÚRPOLITIKÁJA ÉS AZ 1926: VII. TC.

A „nagy iskolaépítő”, Klebelsberg Kunó, a két világháború közötti évek egyik meghatározó kultúrpolitikusa, 1922—1931 között állt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium élén. Egy évtizedes kultuszminiszteri tevékenységét, elméleti munkásságát és gyakorlati érzékét, szervezőkészségét számos korabeli kulturális reform, új tudományos, közművelődési és oktatási létesítmények sora fémjelzi. A magyar közoktatásról már 1914-től kezdve — mint kultuszminisztériumi államtitkár — igyekezett pontos képet kapni: felméréseket végzett, nagy statisztikai anyagot dolgoztatott fel az iskolák helyzetéről.

Klebelsberg számos írásában és beszédében vázolta kultúrpolitikai elképzeléseit és gyakorlati terveit. Németországi közgazdasági tanulmányainak és ottani mestereinek hatására meggyőződéssel vallotta, hogy a művelődés nem pusztán kulturális kérdés, hogy az életszínvonal, a termelési színvonal növeléséért a kultúrpolitika eszközeivel is küzdeni kell. „Korántsem arisztokratikus kultúrpolitika . . . az, amely párhuzamosan a magyar nemzet széles rétegei művelődésének emelésével követeli egy szellemi elitnek tervszerű és szisztematikus kiképzését, olyan emberek nevelését, akiknek magyar a lelkük, de európai a tudásuk . . . Kultúrpolitikám két vezető motívuma tehát az — foglalta össze A magyar kultúra jövője c. írásában —, emelni a magyar tömegek művelődési szintjét, erkölcsi és szellemi értékét. . . és ennek a műveltebb nemzetnek olyan vezetőket adni, akiknek a méretei megütik az európai dimenziókat.”¹ Klebelsberg életműve az 1945 után felnövekvő generáció számára szinte feledésbe merült; nevét — a kortársi értékelések kivételével — csak a „reakciós”, „neonacionalista” jelzőkkel és az „ellenforradalmi kirakatpolitika” összefüggésben olvashattuk. A közelmúltban több alapos elemzés is napvilágot látott kultúrpolitikájáról és gyakorlati eredményeiről.² Ezek részletes ismertetése azonban már túllépné e dolgozat kereteit, ezért itt csak jelzésszerűen emlékeztetünk a kultuszminiszter egy évtizedes tevékenységének legfontosabb mozzanataira. Mint legfőbb mecénás, jelentős lépéseket tett a külföldi tudományos kapcsolatok, ösztöndíjak, intézmények létesítése érdekében. Külföldi kollégiumok és kutatóhelyek (pl. Bécs, Collegium Hungaricum) megszervezése mellett belföldi ösztöndíjakat létesített. A Magyar Történelmi Társulat elnökeként számos történeti forráskiadvány megjelentetését tette lehetővé. Sokat foglalkoztatta a magyar közgyűjtemények helyzete; kultuszminiszteri évei alatt nyílt meg a Nemzeti Múzeum kiállítása a nagyközönség számára, új elhelyezést kapott a Néprajzi Múzeum és az Országos Levéltár. Több vidéki múzeumot avattak az 1920-as években — köztük a kecskemétit. Klebelsberg nevéhez fűződik a pécsi és a szegedi egyetem alapítása (a Trianon után megszüntetett pozsonyi és kolozsvári egyetemek áttelepítése.) Kultuszminisztersége alatt nagyszabású középiskola-reform zajlott le, új, korszerű tantervet kapott a népiskola, és ekkor vált öt évfolyamossá a tanítóképző. Sok kortársa által is kigúnyolva, mégis kitartóan foglalkozott a természettudományos kutatások támogatásával — hogy csak a legjelentősebbre, a tihanyi biológiai kutatóintézetre utaljunk. Elképzeléseiben és tevékenységében egyaránt jelentős helyet foglalt el az egészségügy és a gyermekvédelem; nevéhez fűződik pl. a szegedi klinikák építése, sürgette a bábaképzők, az iskolaorvosi intézmények megszervezését, a kisdedóvók reformját, gyakran szólt és írt a testnevelés fontosságáról. Környezetkultúránkat érintő írásai a ma számára is tanulságos olvasmányok lehetnek³. Elképzelései között szerepelt — de csak kis részben valósult meg — a kulturális decentralizáció, amellyel a túlzott Budapest-centrikusságot kívánta ellensúlyozni. „. . . Budapesten összpontosult Magyarország teljes politikai, gazdasági és társadalmi élete. Sajnos, nagyrészt a tradíciókban gazdag s tiszteletre méltó vidéki városok kárára. Immár az ország csaknem teljes szellemi élete a fővárosban lüktetett”⁴. Közreműködésével jött létre az Országos Alföldi Bizottság és az Alföldkutató Bizottság. A tanyarendszert másképpen ítélte meg, mint a korabeli bürokrácia, amely Klebelsberget azzal vádolta, hogy az iskolák létesítésével megakadályozza a lakosság falvakba tömörülését. Távlati politikai koncepciójában az új értelmiségi elit mellett hangsúlyos szerepet kapott a parasztság, a kisgazdák osztálya. Róluk úgy vélekedett, hogy vagyonban és műveltségben megerősödve, a dán és holland parasztok mintájára fejlődhetnek. Nem a tanyák megszüntetését, hanem infrastruktúrával való ellátásukat látta szükségesnek. Elképzelései szerint az lett volna a jövő útja, hogy „telefonhálózat, gépkocsi- és motorkerékpár-forgalom segítségével a városi élet előnyeit, az orvost, állatorvost, gyógyszertárt, rendőrt, papot a tanyák lakosságának is könnyen és aránylag gyorsan hozzáférhetővé tegyék”.⁵ Többször hangsúlyozta, hogy az általános műveltség a termelésben is egyre szükségesebb lesz; „. . . a modern komplikált termelési módok, az új, kényes műszerek, gépek és szerszámok mellett értelmetlen ember többet árt, mint használ. A mezőgazdaságban is rohamosan tért fog hódítani a motoreke, a traktor, s ez már az egyszerű munkásnál is magasabb műveltséget igénylő tevékenység . . . ezért az iskola kérdései legalább 50%-ig közgazdasági termelési kérdések”⁶.

A magyar elemi népiskolai oktatás helyzetét Klebelsberg már államtitkársága idején is figyelemmel kísérte. Tisztában volt tehát a hiányokkal és a feladatokkal. Trianon után azonban új helyzet állt elő. A dualizmus korában épített magyar nyelvű, állami fenntartású népiskolák a békekötés után az új országhatárokon kívül maradtak. A tankötelesek számához viszonyítva — különösen az Alföldön — nagyon kevés iskolaépület működött. Közel 60 évvel az általános tankötelezettséget kimondó, 1868. évi népoktatási törvény becikkelyezését követően, a kulturális kormányzat nem tudta azt valóra váltani — nagyrészt az iskolák hiánya miatt. „Én itt nyolcmillió magyart találtam, s ebből a nyolcmillió maradék magyarból egymillió volt hat évnél idősebb írni-olvasni nem tudó, akiknek írni-olvasni kellett volna —jellemezte a közműveltség helyzetét Klebelsberg a kultusztárca költségvetési vitáján. — Természetes, hogy legfőbb feladatom volt kimenni az alföldi tanyákra, a latifundiumok majorjaiba, hogy ott is megszervezzük az elemi iskolát, és véget vessünk ennek a szégyenletes állapotnak”⁷.

Az iskolaépítési akciót az erről szóló törvényalkotás előzte meg. 1925 júniusában készült el az a tervezet, amely az országgyűlés közoktatásügyi és pénzügyi bizottsága elé került megvitatásra. A dokumentum „A mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról” címet viselte. A parlament 1926 februárjában vitatta meg, 1926. évi VII. te.-ként került be a Magyar Törvénytárba. Az iskolaépítési program öt esztendőre szólt és a legégetőbb gondok megoldására ezen az időszakon belül 5000 népiskolai objektum megvalósítását tűzte ki célul. A program fontossági sorrendje a következő volt:

a) iskolátlan községek, tanyák, majorok;

b) rossz és meg nem felelő iskolaépületek, amelyek helyett újakat kell emelni

c) a teljesen tarthatatlan zsúfoltság megszüntetése.

Az 5000 objektum nem ugyanannyi iskolát, hanem — pontosan — 3475 tantermet és 1525 tanítói lakást jelentett. Az ötéves iskolaépítési programmal Klebelsberg nem kívánta lezárni az akciót — számításai szerint még további 3000 objektumra lett volna szükség —, az 5000 objektum megvalósítását sürgősségi programnak tekintette.

Az iskolák felépítését államsegéllyel tették könnyebbé, erre az állami költségvetésből 25 millió aranykoronát (= 60 millió pengőt) biztosítottak. A kulturális célokra fordítandó pénz kiharcolásáért Klebelsberget, mint ő maga írta, „kényelmetlen miniszternek” tartották; más oldalról viszont, főleg későbbi bírálói, azért marasztalták el, mert kevésnek tartották azt az összeget, amelyet kulturális célokra fordított. Tény, hogy Klebelsberg kultuszminisztersége idején a kultusztárca költségvetése meghaladta a 10%-ot, 1926/27-ben 15,44% volt. (1920—24 között 1,2- 3,2%)⁸ 

Az új iskolák költségeinek 50%-át fedezhették államsegélyből. Az 1926. évi VII. te. létrehozta az Országos Népiskolai Építési Alapot, amelyből segélyt és rövidlejáratú kölcsönöket folyósíthattak az igénylő közösségeknek. Államsegélyt és államkölcsönt csak meghatározott feltételekkel engedélyezett a kultuszminisztérium; ilyen volt a megfelelő nagyságú telek biztosítása, ajánlott típusterv vagy annak adaptálása, tartós, jó minőségű építőanyag használata, kiváló minőségű kivitelezés és garanciavállalás az építkezési vállalkozók részéről.

A törvény szólt az érdekeltségi iskolák létesítéséről is. Az iskolaállításra kötelezhető érdekeltségek közül — különösen az Alföld tanyás vidékein — Klebelsberg számított a nagybirtokosokra, s méltányosnak tartotta — mint a törvény indoklásában írta —, „hogy az, akinek az ország területéből tekintélyes része van, a nemzeti vagyon tekintélyes részének ura, jelentékeny részt vállaljon magára a kulturális terhekből.”⁹ Ez a remény azonban nem vált valóra — az öt év alatt mindössze 26 érdekeltségi iskola épült az egész ország területén.

Az építési akció nem terjedt ki a fővárosra. Az új iskolák létesítését főként az Alföldre, ezen belül is jelentős részben a Duna—Tisza közére tervezték. Kiemelkedően magas volt a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területére szánt új objektumok száma: 1018.

Az akció során az ország több pontján egy időben nagyobb lélegzetű építkezésre került sor. Ilyen nagyobb szabású akció folyt a szegedi és a debreceni tanyavilágban, Szabolcs megyében, Zala megye letenyei járásában és ezek közé tartozott a példamutató szervezettséggel és gyorsasággal lebonyolított kecskeméti tanyai iskolaépítkezés is.

KECSKEMÉT ISKOLAÜGYI HELYZETE AZ AKCIÓ ELŐTT

A dualizmus korában Kecskemét — 1870-től törvényhatósági jogú város — látványos fejlődés színtere volt. A korábbi birtokszerző politika folytatásával, a város tulajdonában levő területek bérletek és parcellázások formájában történő értékesítésével teremtették elő a városfejlesztéshez szükséges összegeket. A kecskeméti szőlő- és gyümölcskultúra nagyarányú fejlesztése és termékeinek világhírűvé válása is erre az időszakra esik. A századforduló táján épültek ki a kereskedelmi forgalom szempontjából nélkülözhetetlen helyiérdekű vasútvonalak és ekkor hozták létre a helyi ipari üzemek többségét, köztük a konzervgyárat. Az 1880-as évektől folytak azok a nagy városrendezési munkák, amelyek a mai napig meghatározzák Kecskemét belvárosának arculatát. A falusias külsejű városközpont és környéke két-három évtized alatt teljesen megváltozott. A századforduló látványos eredményei közé sorolhatók a ma is fontos szerepet betöltő szecessziós stílusú középületek, mint a városháza vagy a színház. A századforduló éveinek sokirányú fejlesztése a város kulturális intézményhálózatára is hatással volt. Ekkor jött létre a könyvtár, a levéltár, a múzeum és a művésztelep.

A dualizmus évtizedeiben a város az oktatási intézmények közül elsősorban az elemi iskolák fejlesztése terén tett jelentős előrelépést. A múlt század utolsó évtizedeiben megépült három belvárosi kerületi népiskola (I. kerületi, ma: Petőfi Sándor Általános Iskola, II. kerületi, ma: Magyar Ilona Általános Iskola, III. kerületi, ma: Zrínyi Ilona Általános Iskola), valamint a máriavárosi, a Mátyás téri és a Kurucz téri iskolák megépítésével megteremtették az elemi és polgári iskolai oktatás magasabb színvonalához szükséges feltételeket. Ezzel párhuzamosan több iskola felépült Kecskemét tanyavilágában is. A legtöbb gond azonban éppen itt merült fel. 1855-ben az akkor létrehozott 10 tanyai elemi népiskola még elegendőnek bizonyult az akkor kintlakók gyermekei számára. A következő évtizedekben azonban a Kecskemétet övező tanyavilágot óriási mennyiségi és minőségi változás jellemezte. Újabb és újabb területeket vettek művelés alá, kisbirtokosok és kertészek százai kerestek megélhetést és állandó lakóhelyet a városon kívül. A magas gyermeklétszám és a tanyai lakosság gyarapodása állandóan újratermelte a város iskolafejlesztési gondjait. Ez idő tájt Kecskemét — Debrecen után — az ország második legnagyobb közigazgatási egysége volt több mint 163 ezer holdas területével. Ekkor még Pusztaszeren is volt birtoka a városnak, az ott lakók számára is Kecskemét gondoskodott iskolákról. A város belterületi és külterületi népességének aránya — még a századforduló után is — fokozatosan eltolódott a tanyavilág javára, amint ezt a következő statisztikai adatok is mutatják:¹⁰ 

1930-ban már 56,2% volt a külterületi népesség aránya, amivel Kecskemét az ország legtanyásabb városai közé tartozott. A tanyai népesség száma szerint is csak Debrecen és Szeged előzte meg (50 441, illetve 45 450 fővel). Kecskemét tanyai lakosságának lélekszáma 1900-ban 26 894, 1910-ben 33 173, 1920-ban 37 532 volt. A Klebelsberg-féle iskolaépítési akció éveiben is jelentősen nőtt ez a szám: 1930- ban már 44 679 fő lakott tanyán. Kecskemét az 1920-as években a gyermeklétszám és a természetes szaporulat tekintetében is élenjárt, de itt is nagy eltérések mutatkoztak tanya és város között. A tanyákon 35,5 % volt az átlagos gyermeklétszám, de voltak olyan tanyás területek — pl. Matkó, Törökfái, Alsómonostor, Borbás, Köncsög — ahol ez az arány 40% fölé emelkedett. Ez a népesedési vonatkozásban örvendetes tény ugyanakkor sokszorosára növelte a város iskoláztatási terheit. A vidéki városokhoz viszonyítva kiemelkedően sokat fordítottak iskolaügyre, az eredmény mégis nagyon nehezen mutatkozott meg. Az iskoláztatással kapcsolatos statisztikai mutatók folyamatosan azt jelezték, hogy Kecskemét törekvései csupán a hasonló nagyságú és jelentőségű városok utolérésére irányulhatnak. A 6 éven felüli írni-olvasni tudó népesség arányát tekintve Kecskemét még az 1920-as években is elmaradt a törvényhatósági jogú városok mögött. Pedig nem csekély az a fejlődés, amelyet néhány évtized alatt elértek. Míg 1869-ben a 6 éven felüli kecskemétiek 42,1 %-a, 1899-ben 58,5%-a, 1920-ban 77,2%-a tudott írni-olvasni.¹¹ A számok értékeléséhez hozzátartozik, hogy ebben együtt szerepel a városi és tanyai lakosság — az utóbbi mindkét esetben rontotta a városi iskoláztatás jobb eredményeit.

Az 1920-as években is működő kecskeméti tanyai iskolák zömét az 1880-as, 1890-es években építették. 1890-ben 15 tanyai iskola működött. A millenniumi iskolaépítési akció keretében 12 tanyai iskolát adtak át. Az 1900-as években a magas gyermeklétszám miatt több helyen bevezették a váltakozó tanítást. Ugyanakkor számos olyan tanyás terület volt, ahol nem volt elérhető távolságban iskola. A háború előtti utolsó békeévben a város által fenntartott tanyai iskolák száma összesen 38 volt.¹² 1914-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium újabb 12 tanyai iskola felépítéséhez ígért segítséget államsegély formájában. Az első hat építése még abban az évben megkezdődött, de befejezésükre csak a háború után került sor. Az 1911. évi kecskeméti földrengés, majd az első világháború évei végetvetettek a város erőteljes fejlődésének, annak a korszaknak, amelyet „aranykornak” nevezett Sándor István, Kecskemét 1913—1920 közötti polgármestere. A megtorpanás érvényes volt a kulturális területre és az iskolákra is. Közvetlenül a háború után a többnyire kórházi célokra lefoglalt iskolai épületek visszaszerzése, rendbehozatala és a tanítás rendes mederbe terelése volt a fő cél. A városi iskolák munkáját még 1922-ben is megnehezítette, hogy az Ókollégiumban bérelt 9 tantermet nem tudták visszaszerezni a katonai, közélelmezési, lakásügyi és egyéb hivataloktól, az I. kerületi népiskola egyik tantermét pedig egész tanéven át egy menekült tisztviselő család használta. A tanteremhiány és az osztályok gyarapodása miatt a városi 68 elemi iskolai osztály közül 55 félnapos váltakozó tanítás rendszerében tanult. 1922-ben a pusztai iskolákban is megnövekedett a váltakozó tanítási rendszerben működő osztályok száma, az előző évi 10-ről 19-re.¹³ Az 1921/22. tanévben 3 tanyai szükségtantermet nyitottak meg: a haleszi bábaházban, a helvéciai gazdakörben és a szarkási Prikkel szőlőben. Ezek a tények, valamint a két világháború közötti években sokat hangoztatott törekvés, hogy Kecskemét, „a gyermek és a gyümölcs városa”, iskolavárossá fejlődjön — újabb és újabb feladatok elé állította az illetékeseket.¹⁴

száma, ami részben az iskoláztatási kötelezettségről szóló új törvény szigorú intézkedéseinek tulajdonítható, részben annak a körülménynek, hogy a háborús mulasztások miatt sokan az ismétlős korú gyermekeket is az elemi iskolai osztályokba íratták be.¹⁵ 

A korábban megkezdett iskolaépítkezéseket 1922-ben folytatták. Miközben a város belterületén 11 új tantermet létesítettek, Monostorfalva 2, Halesz, Koháry-szentlőrinc, Nagybugac, Sándortelep és Köncsög l-l pusztai iskolával gyarapodott. Az 1922/23. tanévben 16 belterületi és 12 pusztai tanítói állást szerveztek. Az 1925. évi városi költségvetésben 3 új tanyai iskola építése szerepelt.

Az iskolaügyet a városatyák mint nagy fontosságú ügyet kezelték. 1925 áprilisában a népiskolai felügyelő igazgató a th. bizottsági közgyűlés előtt számolt be a legutóbbi évek iskolafejlesztő eredményeiről és a további tervekre vonatkozó javaslatot terjesztett elő. Beszámolójából kiderült: a működő pusztai iskolák túlzsúfoltsága és a külterületi tanköteles gyerekek számának állandó emelkedése indokolttá teszi, hogy a város újabb iskolák létesítésével biztosítsa a tanyai tankötelesek iskoláztatását. Az igény sürgősségét és a város teherbíró képességét egyaránt mérlegelte a közgyűlés, amikor úgy döntött, hogy az 1925-ben megépítendő 3 iskolaépületen kívül 15 év alatt 15, egy-egy tantermet, tanítói lakással ellátott tanyai iskolát építtet és ellát teljes felszereléssel.¹⁶ Ugyanakkor elvetették a Vallásos Közoktatásügyi miniszter javaslatát, amely újabb tanítói állások megszervezését célozta — még az új iskolák megépülése előtt. „Iskolák nélkül állások szervezésének mellőzését” kérték, hivatkozva a rossz tanyai lakásviszonyokra és azokra a konfliktuslehetőségekre, amelyek könnyen előállhattak, ha egy iskolában több tanerő működött, esetleg családjuk is ott lakott.

Az újabb iskolafejlesztés indokoltságát, a tantermek zsúfoltságát jól mutatja a következő táblázat, amely a tanerők és tanulók épületenkénti számának megoszlását mutatja az 1924/25. tanév végén.¹⁷ 

AZ ISKOLAÉPÍTÉSI AKCIÓ ELŐKÉSZÍTÉSE ÉS LEBONYOLÍTÁSA 

Klebelsberg Kunó vezetése alatt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban az iskolaépítési akciót megelőzően több éven át folyt adatgyűjtés valamennyi törvényhatóság iskolaügyére vonatkozóan. A rendszeresen bekért statisztikai adatok alapján nyilvántartást vezettek azokról a helyekről, ahol új iskola építése szükséges. A teljes iskolahálózat kiépítésének tervét e munkálatok alapján készítették el, és később egyeztették az érdekelt közigazgatási bizottságokkal.

Az iskolaépítési akcióban az Alföld és különösen a Duna—Tisza köze iskolákkal hiányosan ellátott területei megkülönböztetett figyelmet kaptak. A városok közül Kecskemét azok közé tartozott, ahol mindjárt az akció elején egy időben jelentős számú iskolaépület látványos gyorsasággal történő felépítésére került sor. Ezt a központi támogatás mellett az tette lehetővé, hogy a város vezetői és iskolaügyért felelős illetékesei a tényleges szükségleteket jól ismerve és az épületek hiányából adódó nehézségeket naponta érezve, már az 1926. évi VII. te. megjelenése előtt felkészültek az építkezésekre. Eredeti elképzeléseik jóval szerényebbek voltak, mint amit később az akció lehetővé tett, de azonnal reagáltak minden újabb lehetőségre, szinte elébe mentek a központilag szervezett akciónak. Az építkezések előkészítése valamennyi érintett településen hasonló gondokat, problémákat vetett fel. Szervezettségben, a lebonyolítás gyorsaságában, egyéni és közérdek összehangolásában (pl. telkek kisajátításánál) azonban lényeges különbségek mutatkoztak a Duna—Tisza köze falvaiban, városaiban is¹⁸. Ahogyan mindezek Kecskeméten lezajlottak, az példaértékűnek tartható.

Az 1925. április 29-ei, már említett városi közgyűlésen elfogadott, a tényleges igényekhez képest szűk iskolaépítési program a város anyagi nehézségei miatt csak részben fedezte a népiskolai felügyelő igazgatóság javaslatát. Az 1925-re tervezett 3 iskola építését szeptemberig nem tudták elkezdeni. A 15 évre tervezett iskolaépítési programtól csak távlatokban remélhették a tanyai tantermek zsúfoltságának megszüntetését.

Amikor a város vezetősége tudomást szerzett az akcióval kapcsolatos készülő törvényjavaslatról és az Országos Népiskolai Építési Alap létrehozásának tervéről, azonnal érdeklődött a kultuszminisztériumban Kecskemét esélyeiről egy nagyobb léptékű építkezési terv esetére. A város kultúrtanácsnoka és a kultuszminisztérium közötti tárgyalások eredményeként 1925. szeptember 2-án a minisztérium képviseletében Kecskemét vendége volt Petróczy István miniszteri tanácsos (Klebelsberg egyik legfontosabb közvetlen munkatársa az akció előkészítésében és lebonyolításában) és dr. Kosa Kálmán miniszteri tanácsos. A Kecskeméten töltött öt nap alatt tárgyalásokat folytattak a pusztai iskolák építéséről és a népiskolai felügyelő igazgató társaságában szemlét tartottak a külterületeken. Ennek eredményeként előzetes megegyezés született arról, hogy a legrosszabb helyzetben levő Miklóstelep, Szarkás, Külsőnyír, Szolnoki út, Szentkirály-központ, Lakitelek, Szikra, Monostorfalva és Alsóméntelek kap iskolát tanítói lakással és a szükséges melléképületekkel. A városi költségvetés terhére már korábban is tervbe vett három iskolát Kisnyírben, Világoshegyen és Kisbugacon szándékoztak megvalósítani.

Az egy tantermes iskolákhoz az állam 120 millió pengő, a két tantermesekhez 170 millió pengő segélyt helyezett kilátásba, a helyi pénzügyi fedezet kiegészítéséhez. Ennek egyik alapvető feltétele az volt, hogy a város az egy tantermes iskolákhoz legalább 2000, a két tantermesekhez 3000 négyszögöl telket biztosítson. Ezt azzal indokolták, hogy az akció során építendő iskolák zöme olyan tanyai iskola, ahol majd gazdasági irányú továbbképző iskola fog működni, amellett szükséges a tágas iskolaudvar, játszótér, és számítani kell az iskolaépület esetleges bővítésére is. Ezért legalább egy kataszteri hold terület szükséges az iskola számára, de legalább annyi kellene a tanítónak is, hogy a legszükségesebb terményeket megtermelhesse családja számára. A telkek nagyságának meghatározása egészséges és előrelátó szemléletről tanúskodik. Az esetek többségében megoldható volt a megfelelő méretű telkek kihasítása vagy kisajátítás útján történő megszerzése. (Az iskolák céljaira szükséges ingatlanokra az 1881. évi XLI. te. értelmében kisajátítási joga volt a városnak, amelyet a vallás- és közoktatásügyi miniszter javaslatára a kereskedelemügyi miniszter engedélyezett.) Az iskolatelkek biztosítása Kecskeméten nem okozott problémát és nem hátráltatta az építkezések megindítását. Az államsegély másik fontos feltétele volt, hogy az iskolák csak téglából épülhetnek. A VKM a korábbi tervet — amely vegyes tégla használatát is engedélyezte volna

— visszavonta. Az 1925. szeptember elején kialakult, a kilenc államsegélyes iskola felépítésével kapcsolatos elképzelések között még az szerepelt, hogy az iskolák vegyesen téglából és vályogból épülnek, csak a külsőnyíri és a lakiteleki iskolaépületet tervezték tisztán égetett téglából építeni. A módosítás a költségek emelkedését is jelentette, de azt a minisztérium 360 milliós — tégla- és fuvardíj címén adott

— segéllyel ellensúlyozta, és ígéretet tett a városi költségvetés terhére tervezett három iskolaépület államsegélyére is.

így 1925. szeptember 30-án, amikor a városi közgyűlés ismét foglalkozott a külterületi iskoláztatás problémáival, összesen 12 államsegélyes iskola felépítéséről hoztak határozatot. A közgyűlés felhatalmazta a városi tanácsot, hogy a vályognál lényegesen drágább téglaépítkezés költségeinek fedezésére — az államsegély igénybevétele mellett — kölcsönt vegyen fel.¹⁹ 

A 12 iskola 1926 szeptemberéig tervezett felépítésével a minisztérium nem tekintette véglegesen megoldottnak a kecskeméti tanyai iskoláztatás kérdését, így rövidesen újabb lépésre volt szükség. A tankötelesek összeírási és anyakönyvi adataiból megállapították, hogy a tanyai tankötelesek száma 4345. így az akkor ideálisnak tartott 60-as tanulólétszám eléréséhez a 12 felépítendő iskolaépület mellett — amely a régiekkel együtt összesen 55 tantermet jelentett — még újabb 18 iskola építése látszott szükségesnek.²⁰ A népoktatási törvény nemzetgyűlési tárgyalását követően — de még a törvény megjelenése előtt — 1926. február 22-én a tanyai iskolák ügyében ismét Kecskemétre érkezett Petróczy István miniszteri tanácsos. Ittléte alatt megtartották a még szükségesnek látszó 18 iskolaépület helyszíni szemléjét. A külterületek bejárásán a miniszteri tanácsos mellett részt vettek Füredy Lajos és Garzó Sándor városi tanácsnokok, Bíró Ádám népiskolai felügyelő igazgató és Polaretzky János műszaki tiszt. A négy napig tartó helyszíni szemle eredményeként a kismatkói, mindszenti, monostori, nagykőrösi, benei és az izsáki úton, Görbemajornál, Korhánközön, a kiskőrösi úton, Méheslaposon, Kisfáiban, Koháryszentlőrincen, Alsómonostoron, Monostorfalván és Felsőalpá-ron összesen 17 iskola (19 tanterem és 17 tanítói lakás) helyét jelölték ki.²¹ Az előzetes megállapodásokat követően a kultuszminiszter felhívta a városi közgyűlést az iskolaépítési akció mielőbbi tárgyalására és a közgyűlési határozat felterjesztésére. Az állami támogatás ígérete mellett már ekkor kifejezte elvárását arra vonatkozóan, hogy az építendő iskolákat legkésőbb szeptember végén teljesen berendezve adják át. A város műszaki osztályának bevonásával március 24-én újabb helyszíni szemlére került sor, amelyen az iskolák pontos és végleges helyét állapították meg. A hét napig tartó bejárási munkában Kerekes Ferenc és Varga Antal műszaki tanácsosok mellett részt vett dr. Kiss Endre főügyész, Kerekes Dezső városi intéző és Bíró Ádám népiskolai felügyelő igazgató. Kis eltéréssel a korábban kijelölt pontokon állapították meg az iskolaépületek végleges helyét. A 18. iskolaépület Kiskecskemét mellé került, helyszíni szemléjét április 15-én tartották.²² A helyszíni szemlék jegyzőkönyvét, az iskolaépítésről szóló javaslatot és a miniszteri leiratot 1926. április 17-én rendkívüli közgyűlés tárgyalta és határozatot hozott az új iskolák felépítéséről. Az újabb 18 iskola építése 5400 millió korona építési költséget jelentett, amelyből a kultuszminiszter 3000 milliót államsegélyként, 2400 milliót pedig ONÉA-kölcsönként engedélyezett. A város lakosságát terhelő, 10 évre szóló kölcsön törlesztése 1927. július l-jén kezdődött. A közgyűlés határozatban kötelezte magát az új iskolák 1926. szeptemberi átadására.²³ Az összesen 28 új iskolatelekből 18 városi birtokon volt, 10 telket pedig kisajátítás útján kellett megszerezni. A végleges döntés alapján a felépítendő iskolák helye és a telkek mérete a következő volt:²⁴ 

Miklóstelepi II. sz. iskola. 4167 négyszögöl, ebből 400 négyszögöl udvartelek, 400 négyszögöl tornatér. (Az udvartelek és a tornatér nagysága a további iskoláknál is 400-400 négyszögöl).

Szarkási iskola. 3600 négyszögöl.

Kisnyíri iskola. 3200 négyszögöl.

Hetényegyházi II. sz. iskola. 4800 négyszögöl.

Szolnoki úti iskola. 2800 négyszögöl.

Jász úti iskola 3200 négyszögöl.

Lakiteleki II. sz., iskola. Tanítói illetményföld 4000 négyszögöl, más helyen.

Kiskecskeméti iskola. Tanítói illetményföld más helyen.

Világoshegyi iskola. 3600 négyszögöl.

Kisbugaci iskola. 4800 négyszögöl.

Monostor falvi iskola. Udvar 1200 négyszögöl, tanítói illetményföld más helyen.

Alsóménteleki II. sz. iskola. 3200 négyszögöl.

Téglagyári iskola. 3200 négyszögöl.

Mindszenti úti iskola. 2800 négyszögöl.

Monostori úti iskola. 2827 négyszögöl.

Körösi úti iskola. 4800 négyszögöl.

Sóhordó úti iskola. 4000 négyszögöl.

Selyemhegyi II. sz. iskola. Tanítói illetményföld 3200 négyszögöl, más helyen.

Görbemajori iskola. 3600 négyszögöl.

Korhánközi iskola. 4000 négyszögöl.

Kiskőrösi úti iskola. 3800 négyszögöl.

Méheslaposi iskola. Tanítói illetményföld más helyen.

Kisfái II. sz. iskola. 2800 négyszögöl.

Koháriszentlőrinci IV. sz. iskola. 3600 négyszögöl.

Koháriszentlőrinci III. sz. iskola. Tanítói illetményföld más helyen.

Koháriszentlőrinci V. sz. iskola. 6400 négyszögöl.

Alsómonostori iskola. 3200 négyszögöl.

Monostorfalvi iskola. 3200 négyszögöl illetményföld a harmadik tanítónak.

Felsőalpári iskola. 3600 négyszögöl.

A város kb. 60 kataszteri hold termőterületet adott iskolai célra. Egyes pusztai iskolák részére két kataszteri holdnál nagyobb területet bocsátott rendelkezésre, azzal indokolva, hogy „. . . figyelemmel volt ezen iskoláknak a város központjától, vasútállomástól és közlekedési vonalaktól való nagy távolságára, s a hasonló javadalmazású városi tanítók elonyösebb helyzetével szemben a minden emberi kulturális közösségtől távol eső pusztán működő tanítókat e földterület haszonélvezetével kívánja kárpótolni. Éppen ezért a mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról szóló, 1926. évi VII. te. 6 §-ára való utalással kimondja a th. bizottsági közgyűlés, hogy bármekkora legyen is a tanítók részére haszonvételre biztosított terület, annak haszonélvezete a tanítók javadalmazásába nem tudható be, és ezen területeket annak kifejezett hangsúlyozásával bocsátja rendelkezésre, hogy a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1926. évi március hó 24-én 24 000/VIII. a. szám alatt kiadott rendelete 7. §-ának 2. bekezdése értelmében a fizetéskiegészítő államsegély szempontjából nem számíthatók be.”²⁵ 

A Klebelsberg-akció keretében átadott iskolák Kecskeméten is a kultuszminisztérium által előzetesen kidolgoztatott típustervek alapján épültek. A tervek eredeti vagy módosított formában történő felhasználása is feltétel volt az államsegélyek és kölcsönök elnyeréséhez. „Ennek az inézkedésnek az a célja — olvasható a törvény indoklásában — aminek megvalósításáról a vezetésem alatt álló minisztérium műszaki ügyosztálya útján kívánok gondoskodni, hogy a rendelkezésre álló csekély fedezet korlátai között az iskolaépületek bár egyszerű kivitelben és minden fényűzés nélkül, de csínnal és az illető vidéken szokásos formáknak megfelelően épüljenek, legfőképpen azonban azt kívánom biztosítani, hogy az iskolaépületek szilárdak, tartósak, higiénikusak és célszerűek legyenek. Ezt a célt az általam adandó tervek használatával hasonlíthatatlanul könnyebben elérem, mintha minden építtető maga készíttetné a terveket.”²⁶ 

Az akció során átadott és ma még fennálló iskolaépületekről szinte az első benyomás alapján megállapítható, hogy azokban az esztendőkben épültek. Nemcsak a hasonló építészeti megoldások jellemzőek ezekre az iskolákra, hanem az időtálló, jó minőségű anyagok használata is. Az iskolaudvarok mérete, a melléképületeknek a tanteremtől és a tanítói lakástól való távolsága is árulkodik: korábban sem, a későbbiekben pedig még kevésbé építettek 1-2 tantermes iskolákat nagyobb méretű telkekre. A típustervek alkalmazása természetesen nem jelentette azt, hogy kívül-belül teljesen azonos iskolák épültek valamennyi településen. Mindenhol maguk döntötték el, hogy az ajánlott tervek közül melyiket fogadják el, melyek felelnek meg a helyi igényeknek, a leendő épülettel szemben támasztott követelményeknek. Kecskeméten és környékén a B, a H, és az M jelű 1, 2 és 3 tantermes, tanítói lakással ellátott típusterveket alkalmazták. (Kecskemét valamennyi iskolája községi jellegű népiskola volt már 1877-től. Itt nem használták pl. azokat a típusterveket, amelyekben oltárfülkével egybenyitható tantermek voltak. A Duna—Tisza köze néhány más településén — mint pl. Jánoshalma, Kecel, Bácsalmás, ahol túlnyomórészt katolikus jellegű iskolák voltak — inkább ezeket részesítették előnyben, néhol még kisebb toronnyal is megtoldva az oltárfülke fölötti részt.)

A tervek kiválasztása és a telkek biztosítása után a megfelelő építési vállalkozók kiválasztása következett. Ez mindenütt sok adminisztrációval járó és nagy körültekintést igénylő feladat volt. A jó előkészítés azonban esélyt is jelentett arra, hogy műszakilag és esztétikailag egyaránt megfelelő épületeket vehetnek át és ezzel eleget tudnak tenni az építkezéseket támogató kultuszminisztérium elvárásainak is. A kecskeméti iskolák kivitelezésére kiírt versenytárgyalásra a megadott határidőig: 1926. május 6-ig 51 vállalkozó nyújtotta be pályázatát. A nagy érdeklődéssel kísért versenytárgyalást 1926. május 11-én tartották a városi számvevőség és a mérnöki hivatal közreműködésével. A pályázók kilenc fő munkacsoportban nyerhettek el kivitelezési munkákat:

I. Föld-, kőműves és elhelyező munka.

II. Vasmunka.

III. Ácsmunka.

IV. Bádogosmunkák.

V. Burkolómunkák.

VI. Padozat.

VII. Asztalos, lakatos, üvegező és mázolómunkák.

VIII. Redőnyös munkák.

IX. Kályhák és takaréktűzhelyek.

A helybelieken kívül budapesti, hatvani, és monori vállalkozók adták be pályázatukat. Érkezett ajánlat vasvázas szerkezetű épületek, az ún. „Förster-féle szabadalmazott, szigetelt falú vasiskolák” építésére is, de ezt nem vehették figyelembe a VKM és a város közötti megegyezés alapján, miszerint ezek az iskolák mind a „rendes és szokásos” anyagból építendők. Figyelmen kívül hagytak minden olyan pályázatot, amely nem felelt meg a tartalmi és formai követelményeknek. Csak azok ajánlatával foglalkoztak, akik az előírt biztosítékot letétbe helyezték. Elutasították azokat, akik nem az előírt méretű és formájú anyagra tettek ajánlatot (pl. műpala, kályha stb.), és az irreálisan drága ajánlattevők pályázatát (így például

a kisbugaci, a monostorfalvi és az alsómonostori iskola esetében). Volt példa arra is, hogy megegyeztek a pályázókkal az árak mérséklésében. Az olcsóság nem jelentett egyedüli szempontot. Súlyosabban esett latba az illető által addig végzett munka minősége, a szakmai tisztesség. A legolcsóbb ajánlattevők, Bódogh és Tóbi festő és mázoló mesterek pl. nem kaptak megbízást, „mivel nevezett ajánlattevőknek a város közönsége részére végzett munkálatai ismételten súlyos és komoly kifogás alá estek.”²⁷ A pályázatok ügyében a május 31-ei th. közgyűlés döntött: a szakértők által legkedvezőbbnek ítélt helyi vállalkozókat bízta meg az építési munkákkal. Közöttük olyan jeles iparosok is voltak, mint pl. Tiringer Ferenc és Benedek József lakatosmesterek, akik kiváló munkájuk és művészi teljesítményük révén már korábban hírnevet szereztek, számos kiállításon szerepeltek. A végleges költségvetés elkészítésekor kiderült, hogy a végösszeg 14 milliárdnyi, az előzetes kalkulációhoz képest a többletköltség 3 és fél milliárdnyi korona. Erre nem volt fedezet a városi költségvetésben, ezért újabb államsegélyért fordultak a kultuszminisztériumhoz. Az államsegély reményében — amelyet egyébként 1926 júliusában teljes egészében megkapott a város — a közgyűlés már a versenytárgyalás napján megbízta a vállalkozókat a kivitelezési munkák haladéktalan megkezdésével.²⁸ Az iskolák átadását 1926 szeptemberére vállalta a város, így sem az ügyintézésben, sem a kivitelezésben nem volt megengedhető a halogatás. Az államsegély mellett a város saját terhe 6 és fél milliárd korona volt, amelyre a Magyar Földhitelintézettől is vettek föl kölcsönt. Kecskemét példája is jellemző a helyi önkormányzat és a központi kormányzat jó együttműködésére. Az állami költségvetésből jelentős összegeket áldoztak az iskolaépítkezésre, ugyanakkor a város is nagy anyagi áldozatokat hozott.

Az építkezés június első napjaiban minden iskolatelken megkezdődött. Augusztus 14—15-én Petróczy István miniszteri tanácsos vezetésével felülvizsgálati szemlét tartottak az építkezéseken. Ekkor már valamennyi iskola és tanítói lakás — a melléképületekkel együtt — tető alatt állt.

A TANYAVILÁG KULTÚRKÖZPONTJAI 

Amit a kortársak közül is sokan hihetetlennek véltek, megvalósult. A kecskeméti tanyai iskolák mindegyike felépült és átadásra került a tervezett határidőig. Az építkezés mindössze négy hónapot vett igénybe. 1926 őszén már az új épületekben is megkezdődött a tanítás és elfoglalta helyét a 24 újonnan kinevezett külterületi tanító is.²⁹

1. Gróf KLEBELSBERG Kunó beszédei, cikkei és törvényjavaslatai 1916—1926. Bp. 1927. (a továbbiakban BCT) 332.

2. T. KISS Tamás, 1986., TŐKÉCZKY László, 1986., GLATZ Ferenc, 1969., 1988., 1990.

3. Pl. KLEBELSBERG Kunó: Jöjjetek, harmincas évek! Bp. 1930. 132 137: Amíg az ember eljut Sopronig.

4. SÁRKÖZI István, 1979. 203.

5. HUSZTI József, 1942. 204.

6. BCT 373.

7. HUSZTI József 1942. 246—247.

8. SÁRKÖZI István, 1979. 206.

9. Magyar Törvénytár, 1926. VII. te. 61.

10. THIRRING Lajos, 1935. 58.

11. JOSZT Ferenc, 1927. 146., SZ. KÖRÖSI Ilona, 1983. 163.

12. Tanyai iskolák 1913-ban: hetényegyházi (vágójárási), miklóstelepi (szarkási), galambosi (alsóvárosföldi), törökfái (Kis-Matkó), cethali (felső-csődöri), selyemhegyi (felső-ágasegyházi), belsőnyíri (benei úti), szentkirály-központi, pusztaszeri, (árpádhalmi, szárnyékhalmi, központi vagy „Csá-dés”), 2 alsómonostori, katonatelepi, talfájai, úrréti, kisfái, gátéri, budai úti, felsőménteleki, felsőalpári, felső szentkirályi, felsőszékdűlői, alsószékdűlői, feketeerdői, lakiteleki, szikrai, városföldi, ágasegyházi, haleszi, ballószögi, izsáki úti, borbási, 2 koháriszentlőrinci, helvéciai, felsőmonostori, monostorfalvi.

13. Váltakozó tanítással dolgoztak a következő helyeken:

Alsóméntelek, Selyemhegy, Hetényegyháza, Ballószög, Szikra, Lakitelek, Helvécia, Kisfái, Kada-falva, Izsáki út, Koháriszentlőrinc, Borbás, Monostorfalva, Szentkirály-központ, Galambos, Feketeerdő, Halesz, Talfája, Miklóstelep. XLV. évi jelentés a kecskeméti községi népiskolákról 1921—22. Kecskemét, 1922. 14.

14. A korábbinál nagyobb gondot fordítottak a felső- és a szakoktatásra is. A jogakadémia és a két tanítóképző mellett a két világháború között Kecskeméten 5 középiskola, 2 felsőkereskedelmi iskola, 4 mezőgazdasági szakiskola, 3 tanonciskola; az általános továbbképzők mellett 32 gazdasági továbbképző működött.

15. XLV. évi jelentés a kecskeméti közs. népiskolákról 1921—22. Kecskemét, 1922. 16.

16. Kecskemét th. biz. közgy. jkv. 1925. ápr. 29. 115—117. BKML IV.

17. BÍRÓ Ádám felügyelő igazgató kimutatása. Kmét, Tanf. ir. 1925—26. BKML VIII.

18. Részletesebben: SZ. KÖRÖSI ILONA: Klebelsberg-iskolák a Duna—Tisza közén. Kézirat, 1990.

19. Kmét th. v. közgy. jkv. 1925. szept. 30. 269/1925. sz. 247 249. BKML IV.

20. Kmét. th. v. közgy. jkv. 1926. 112., Évi jel… 1925—26. 5.

21. (XLIX.) Évi jel. . . 1925 26. 5.

Kecskeméti Lapok (a továbbiakban KL) 1926. febr. 27. Befejezték a pusztai iskolák helyszíni szemléjét.

22. A Klebelsberg-féle akcióval kapcsolatos újságcikkekben és dokumentumokban hol 28, hol 30 iskolaépületről esik szó. Egy ideig valóban 30 épület szerepelt a tervekben — a 12 korábbi és a 18 újabb terv —, de végül 28 épület maradt. Az eltérés abból adódik, hogy összevontak 2-2 tervezett épületet. Monostorfalván 3 tantermes iskola épült 2 tanterem helyett. A kiskecskeméti 2 tantermes két, egyenként l-l tantermes iskola helyett épült. Évi jel… 1925—26. 6. KL 1926. febr. 27., márc. 25.

23. Kmét th. v. közgy. jkv. 1926. 112 114. BKML IV.

24. Uo. 114—120.

25. Uo. 117.

26. Magyar Törvénytár 1926. 63.

27. Kmét th. v. közgy. jkv. 1926. 180—193.

28. Évi jel.. : 1926. 7., KL 1926. máj. 18. Anyagi akadályok késleltetik a pusztai iskolák építését., Közgy. jky. 1926. 184.

29. Évi jel. 1926—27. 22. Jkv. Kméti községi pusztai tantestület üléséről 1926. nov. 16. Népisk. Felügy. ig. ir. 1926. BKML VIII.

2.
 

Klebelsberg Kuno gondolatai a népoktatásról és a népművelésről
Válogatta és összeállította: Dr. Ujváry Gábor

De már tíz évvel ezelőtt, amikor a kultuszminisztériumban az adminisztratív államtitkári széket elfoglaltam, az volt az első tennivalóm, hogy kidolgoztuk a tanyai iskoláknak egységes szerves hálózatát, és ha az egészségem megengedi, miniszterségem legfőbb becsületének tartanám, ha ezt a teljesen kész programot sikerülne – nem megvalósítani, mert ez a mai miniszterségek időtartamát messze felülmúlja – hanem legalább megkezdeni s az akciónak alapjait lerakni. Nem hiszem, hogy akadna magyar kultuszminiszter, aki azután ezt a munkát ne folytatná. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.)

(BCT, 1923. augusztus 31., 376.)*

Kultúrpolitikai tevékenységemet a század elején a Julián-egyesület megszervezésével kezdtem, amely Szlavóniában, Horvátországban, Boszniában

és Hercegovinában állított fel magyar népiskolákat és magyar népkönyvtárakat. 1913-ban gróf Tisza István miniszterelnök és Jankovich Béla kultuszminiszter, mint a népoktatás specialistáját hívott meg a kultuszminisztériumba adminisztratív államtitkárnak, reám bízva, az egész népművelés irányítását. A korábban mutatkozott rendszertelenség megszüntetése végett kulturstatisztikai osztályt szerveztem a közoktatási minisztériumban, amelynek élére 1914-ben javaslatomra Pogány Frigyest hívták meg a Központi Statisztikai Hivatalból.

A háború alatt azután Pogány Frigyesseú kidolgoztuk Magyarország népiskolai hálózatának kiépítési programját, amely munkálat végrehajtása 1925-ig pihent, mikor először kaptam a nagy beruházási program keretében nyolc és félmillió aranykoronát népiskolák építésére. De a nagy tervszerű program fel volt állítva úgy, hogy mikor a magyar államnak végre volt pénze népiskolák építésére, akkor a részletes katonai térképen az utolsó faluig, az utolsó tanyáig, az utolsó majorig minden fel volt dolgozva és elő volt készítve és jóformán csak egy villamosgombot kellett megnyomni és megindulhatott a nagy munka. Mert óriási akcióról van szó, amelynek méreteit csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha összehasonlítjuk a korábbi idők alkotásaival. […]

Örömmel jelentem be az ország olvasó népének, hogy ezekben a napokban 222 000 kötetet magában foglaló, 1500 népkönyvtár hagyja el a kultuszminisztériumot, amely könyvtárakat az iskolán kívüli népművelést irányító törvényhatósági népművelési bizottságok osztanak ki a városok, a falvak és tanyák között. A világháború kitörésekor volt a kultuszminisztériumnak

1133 népkönyvtára, 467 000 kötettel és a földművelési minisztériumnak 4048 népkönyvtára

több mint 500 000 kötettel, úgyhogy együtt 5181 népkönyvtárnak kereken egy millió könyve

volt. Most egyetlen év alatt a kiegyezés korának félszázada alatt keletkezett népkönyvtáranyag 22,2 százalékát, vagyis 222 000 kötetet bocsátunk közre. […] (52.)

(NN, 51–52., 1927. július 10.)

Ebben az óriási munkában, a magyar rekonstrukciónak nemzeti feladatában nagy szerepe fut a gyermekvédelemnek. És ebből a munkából ki kell hogy vegye a maga részét a magyar kultuszminiszter is, aki a magyar iskolának, a magyar gyermeknek a minisztere. Sok ezen a téren a tennivaló. […] De mégis kiragadni óhajtanék négy alapvető kérdést, melyekkel futólag foglalkozom.

Az egyik a magyar gyermek, a magyar gyermekvédelem érdekében a túlterhelés megszüntetése. Tarthatatlan pedagógiai doktrína az, hogy a gyermek kizáróan az iskolának éljen. Ebből sarjad ki azután sok rossz pedagógusnak olyan felfogása, hogy a gyermek van az iskoláért és nem az iskola a gyermekért. Nem egyedüli kötelessége a gyermeknek az, hogy tanuljon. Én tanuló és szorgalmas, de amellett játékos magyar gyermeket akarok. Mert csak játékos, eleven magyar gyermekből lehel derűs, dolgos magyar férfi, aki vállalkozását s az élet nagy kötelességeit emelt fővel, mosolyogva és nem elkeseredéssel vállalja. […]. (316.)

Egy másik nagy jeladat, mely a kultusztárcában elém meredt, amikor azt átvettem, a gyermekek iskolai orvosi gondozása volt. […] Kevés ország van, ahol annyi papíron maradt törvény vagy rendelet van, mint nálunk. Egy ilyen sajnos, nagy részben papíron maradt rendelet, papíron maradt intézmény a magyar iskolaorvosi intézmény is. Első kötelességemnek ismerem, hogy mihelyt az állam pénzügyei javulnak, ezt az iskolaorvosi intézményt élő valósággá tegyem.

A negyedik és utolsó feladat, amelyről megemlékezni óhajtanék, a kisdedóvók reformjának kérdése. Sajnos, sorját kell keríteni a dolgoknak. Az ember óhajtaná az összes kérdéseket megoldani, de jól tudjuk, ezt nem lehet, bizonyos sorrendet kell megállapítani. Én itt (317.) nyolcmillió magyart találtam és ebből a nyolcmillió maradék magyarból egymillió volt a hatévesnél idősebb írni-olvasni nem tudó, akiknek írni-olvasni kellett volna. Természetes, hogy legfőbb feladatom volt kimenni az alföldi tanyákra, a latifundiumok majorjaiba, hogy ott is megszervezzük az elemi iskolát és hogy véget vessünk ennek a szégyenletes állapotnak.

Ezután itt van a polgári iskolák problémája. Németország, Ausztria megcsinálták a nyolcéves, nyolcosztályos népiskolát, amely egyenlő értékű négy elemi osztállyal és négy polgárival.

A kultúrpolitika hosszú lejáratú váltó. A kultúrpolitika terén sokáig lehet hibákat elkövetni, mert hogy mi történik azokban a tantermekben, azt a nagyközönség ritkán tudja. Legfeljebb néha a szülők tudják. Ha az adópolitika vagy a közgazdasági politika rossz, a bajok rögtön jelentkeznek és megmozdul a nemzeti társadalom és javítani kell a hibás politikán. A kultúrpolitika terén nagyon sokáig lehet észrevétlenül vétkezni, de amikor az új nemzedék felnőtt, akkor az elkövetett hibákon, bajokon javítani, segíteni már nem lehet. […] Nekünk olyan nemzedéket kell ma felnevelnünk, amely húsz év múlva meg fogja állani a versenyt az akkori más nemzetek generációival. És én kérdezem, hogyha a német, az osztrák, vagy a körülöttünk levő államok népiskolái majd ontják a nyolcosztályon át tanült intelligensebb tömegeket, vajon akkor meg fognak-e tudni állani a magyar dolgozó tömegek a maguk csekélyebb intelligenciájával a tanultabb külföldi nemzetek munkástömegeinek versenyében? Mert óriási illúzió volna azt gondolni, hogy ez csak kultúrpolitika és iskolai kérdés: ez közgazdasági kérdés, ez kenyérkérdés, mert ma a mezőgazdaság s az ipar olyan komplikálttá vált, hogy itt az egyes termelési ágak ismereteinek elsajátításához, sőt még a napszámos munkák megfelelő végzéséhez is megfelelő nagyobb intelligencia kell. Ha majd itt állunk húsz év múlva műveletlen magyar munkástömegekkel a külföldi művelt munkástömegekkel való versenyben, akkor a magyar közgazdaság ebben a versenyben reménytelenül elbukik.

Itt van az én nagy felelősségem. (318.) […] Ma a nagyobb vagyonból csak kérünk, de követelnünk nem lehet. Azonban elérkezik az az idő, hogy kényszeríteni fogjuk a nagyvagyont. Három éven át kértem a nagyvagyont, csinálja meg a majorsági iskolákat a latifundiumokon. Nem csinálták meg a maguk jó szántukból, amikor érdekük lett volna. Most törvénnyel rájuk kényszerítettem. […] (319.)

(BCT, 316–319., 1926. április 25.)

 […] három ponton nagy a baj.

Elsősorban az alföldi tanyákon. Jól tudjuk, hogy még a nagy alföldi városokban is aránylag kicsiny a zártan betelepült városi mag és hogy a népesség túlnyomó része szerte van szórva a tanyákon. Ha a belterületen iskolákat építünk, ez a kérdés megoldva nincsen. Ez az oka annak, hogy 329 tanyai és más kültelki iskolát építtetek, amivel a legnagyobb kulturális nyomorúságon segítettünk. Az egész akció öt évre van fölosztva, amely idő alatt az egész alföldi népoktatást teljesen rendbe hozzuk.

Nagy volt a baj a főváros környékén is. Budapestet körös-körül az elővárosoknak gyűrűje övezi, amely elővárosok úgyszólva már össze vannak építve a fővárossal, de közigazgatásilag bekebelezve nincsenek. A népességileg és gazdaságilag Budapesthez tartozó, de közigazgatásilag különálló pestmegyei területeken kereken egy negyedmillió ember lakik, amelynek a népoktatási ügyei hihetetlenül el voltak hanyagolva. Alig volt egy-egy iskolaépület, az osztályokat, amelyeket szerveztünk, bérhelyiségekben juttattuk fedél alá. Ezen a területen 247 tanterem épül, tízezernél jóval több tanköteles számára.

Bizonyos, egyes latifundiumok is elhanyagolták az iskolaügyet. Pedig, ha az Alföldön inkább a tanyákon él szétszórtan a magyar (329.) kisgazdanépség, addig a Dunántúlon főleg a nagybirtokok egyes majorjaiban forgácsolódik szét a népesség. A tavasszal elfogadott törvény alapján most a nagybirtokokat is kötelezik ilyen majorsági iskolák fölállítására.

A tanyai, a pestkörnyéki és a majorsági iskolákkal egész akciónk természetesen kimerítve nincsen. Segítségére kellett jönni kis falvainknak is, amelyek nem bírták az iskolaépítés költségeit. így tömegesen épültek iskolák Szabolcs és Zala megye falvaiban is, ahol bizony szintén nagy volt a baj.

(BCT, 329–330., 1926 nyara)

 Az 1928/29-i tanévben 49 000-rel, 1929-ről 1930-ra 78 000-rel, 1930-ról 193l-re 67 000-rel, azaz három év alatt 194 000 gyermekkel fog felszökni a magyar népiskolák tanulóinak létszáma. Ezeknek a befogadásáról kell gondoskodni. Erre a célra 3000 további (272.) objektumra van szükség. 3000 további tanteremre tanítói lakásra van szükség akkor, ha nem akarjuk, hogy ezek a népesebb évfolyamok az iskolákból kiszoruljanak, (Úgy van! a jobboldalon és a középen.) ha nem akarjuk, hogy az a sajátságos helyzet következzék be, hogy ma mindenkit be tudunk iskolázni, de a következő években azután mindig többen meg többen szoruljanak ki az iskolákból. Ezzel a létszámbeli többlettel meg kell hát birkóznunk. […] (273.) Csak ezután lesz szabad a tér a 8 éves népiskola megalkotásához, amelyet utóvégre meg kell csinálnunk, mert a német birodalom és Ausztria már a 8 éves népiskolánál tart es mert Románia is, legalább papíron, áttért már a 7 éves népiskola rendszerére. […] (275.) Törvényhozási intézkedésre van tehát szükség, hogy megadjuk a felhatalmazást a községeknek a kultuszminiszter jóváhagyásával arra, hogy áttérhessenek 8 éves népiskola rendszerére; de csak egyes községeknek, ott, ahol erre az előfeltétel megvan. A következő 5 év alatt kötelezővé tenném a 8 éves népiskolát, de a kultuszminiszternek még mindig megadnám a jogot arra, hogy különösen kicsiny községeket diszpenzálhasson, felmenthessen. (Úgy van jobbfelől) Én csak tízévi ilyen szisztematikus átmeneti idő után tenném azután az egész országban kötelezővé a 8 éves mindennapi népiskolát. […] (276.)

[…] (280.) abból az egymillió pengőből, amelyet a pénzügyminiszter úr iskolán kívüli népművelésre rendelkezésre bocsátott, 1500 népkönyvtárat létesítettünk, ami egy négyezer községgel bíró országban már számottevő eredmény. (Malasits Géza: Örült is a Szent István Társulat. – Zaj.) Ezenkívül vetítőgépeket is vettünk. A törvényhatóságok hozzájárulásával vezérkönyveket nyomatunk a szabadoktatásra, hogy az előadók beszédei ne legyenek dilettantisztikusok és hogy legyen vezérfonal, amely után indulnak. Most pedig folyamatban van a rádió bevezetése is az alföldi népiskolákba. (Helyeslés a jobboldalon.) Mikor a rádió általánosabbá lett, nekem az volt az érzésem, hogy azt majdnem azért találták fel, hogy az Alföld szétszórt népéhez beszélhessünk. Most bevezetjük a rádiót minden egyes tanyai iskolába és délután, olyankor, amikor a tanyásember (283.) ember télen nem tudja, hogy mit csináljon, felolvastatjuk a lapokat és utána szakszerű előadásokat tartunk. (Zaj a szélsőbaloldalon. – Malasits Géza: A Faluszövetség előadásait! – Meskó Zoltán: Persze, hogy a Faluszövetséget és nem Moszkvát! – Malasits Géza: A Magyarságot tetszik felolvastatni? – (Zaj) Így megvan az a felemelő érzésünk, hogy olyan auditóriumhoz fogunk beszélni, amilyenhez azelőtt beszélni nem lehetett. […] (284.)

(NN, 272–284., 1928. május 4.)

1935-től 1940-ig már kötelező lesz a nyolcosztályú népoktatás, de a kultuszminiszter a gyengébb községeknek még felmentést adhat. Csak 1940. évi szeptember hó i-től válnék azután az egész vonalon kötelezővé a nyolcéves népiskola. […] (154.)

Ha mi tehát népművelődésünket úgy vezetjük, hogy munkaerejüket olcsón odaadó értelmetlen tömegekkel állunk majd ott, ami- kor értelmes munkásokra lenne szükség, akkor a gazdasági versenyben a kerekek alá kerülünk. Olcsóbb marad a munkabér, de még azt a keveset sem lehet érte megadni, mert a ki- fejlődő technikai és kémiai termelési módok mellett az értelmetlen ember semmire sem lesz használható.

Itt nemcsak művelődési, hanem nagy gazdasági problémákról is szó van. (157.)

(KK, 154., 157., 1928. december 2.)

[1925/26.] Hármas cél lebegett már akkor e téren előttünk: iskolát akartunk építeni minden oly tanyai körzetben, ahol meg- közelíthető távolságból legalább 30 tanköteles összejárhat, továbbá az akkor még iskolátlan falvakban; új tantermek emelésével meg akartuk szüntetni a váltakozó oktatást ott, ahol ugyanabban a teremben délelőtt és délután más-más tanító felváltva külön osztályokat tanított; ugyancsak új tanterem emelésével lehetővé akartuk tenni a 60-nál több gyermeket befogadó, túlzsúfolt osztályok kettéosztását. […] (281.)

Az 1926/27. évi költségvetés általános indokolásában már örömmel jelenthettem, hogy a népiskolai építési program végrehajtása teljes erővel folyik és ugyanebben a szellemben az 1927/28. évi költségvetés általános indokolása is az élen emeli ki, hogy a tárca működésének főtengelyében népiskolai hálózatunk kifejlesztése áll. Végül az 1928/29. évi általános indokolás 33 260 000 pengőben összegezi mindazokat a hiteleket, amelyek az Országos Népiskolai Építési Alapnak addig biztosíttattak, amely összeghez az 1928/29-i kezelés folyamán az 1927/28. évi bevételi feleslegekből 11 millió pengő jutott és még két millió (282.) pengő jut, ami 46,260.000 pengőt tesz. Az 1929/30. évi e költségvetésben népiskolai építési célokra 950 000 pengő van beállítva, úgyhogy abból a 48 260 000 pengőt tevő összhitelből, ami az 5000 tantermet és tanítói lakást magában foglaló sürgős program befejezéséhez szükséges, immár csak 1 050 000 pengő hiányzik, aminek rendelkezésemre bocsátását a pénzügyminiszter úr kilátásba helyezte. […] (283.)

Az összes költséget 57–60 millió aranykoronára, vagyis kereken 66–70 millió pengőre becsültük; ezzel szemben, minthogy a helyi tényezők hozzájárulását országos átlagban az összköltségnek 25%-ára lehet tenni, 64 350 000 pengő az az összeg, amennyibe az 5000 objektum megépítése került, vagyis a 66 millió pengős kisebb becslésnek is alatta maradtunk. […] Nagy-Magyarország a kiegyezés korában, vagyis 1867-től 1918. év végéig, kereken fél- század alatt, állami és nem állami népiskolák építésére és átalakítására, az állami zárszámadásokból kétségtelenül kiszámíthatólag 39 894 957 aranykoronát, vagyis 46,278.150 pengőt fordított.  […] (284.)

A népiskola-fejlesztési akció természetesen nem szorítkozhatott tisztán a tantermek és tanítói lakások szaporítására, hanem emelni kellett a népiskolai tanítói létszámot is. […] a statisztikai hivatal által rendelkezésemre bocsátott legújabb adatok szerint a mindennapos népiskolára utalt tanköteles gyermekek száma az 1927/28. tanévről az 1928/29-i folyó tanévre 86 561-gyel emelkedve elérte a 850 547-et és az 1929/30. tanévre, illetve költségvetési évre, amelynek büdzséjéről itt szó van, 91 556-ot tevő további emelkedéssel 942 103-ra szökik majd fel. Ezen felül még az 1930/31. tanévre kell 72 440 főre rugó további jelentékeny tanulószaporulattal, vagyis 1 014 543 tankötelessel számolni. […] (285.)

[…] míg egy tanítóra országos átlagban az 1927/28. tanévben 43, az 1928/29. iskolaévben 46 tanuló esett, az 1929/30. tanévben már 51 gyermek fog jutni, ami különösen azért nem meg- nyugtató, mert hazánk népességének (286.) kedvezőtlen területi megoszlása következtében egyfelől sok az országos átlagon alul maradó törpe iskola és így másfelől természetesen sok az átlagot messze meghaladó túlzsúfolt osztály is. […] (286.)

Míg a kiegyezés korában az állam túlnyomólag az állami és polgári községi iskolai építkezéseket gyámolította, addig az összeomlás után egyáltalában nem vagyunk többé (289.) tekintettel az iskolák jellegére, hanem a helyi viszonyok figyelembevételével egyformán támogatunk minden jellegű iskolát: államit, polgárit, községit, hitfelekezetit aszerint, amint a kultúrpolitikai szükség megkívánja. […] (290.)

(KK, 281–290., 1929.)

Örömmel tapasztaltam, hogy a magyar tanítóság körében bizonyos áramlás indult meg a tanyák felé. Míg a tanyai építési akció elején még munkatársaim körében is felhangzott az az aggodalom, hogy akad-e majd kellő számban tanító, aki kimegy a puszták magányába, addig újabban megnyugvással láttuk, hogy az épített egészséges lakás, meg a földhasználat kezdi erősebben vonzani a fiatal tanítói nemzedéket. […] Ha tehát azt akarjuk, hogy a tanító nyugodt lélekkel megmaradhasson népének körében, amellyel összeszokott, akkor módot kell neki nyújtani (157.) arra, hogy még elviselhető pénzáldozattal gyermekeit taníthassa. […] (158.)

(JH, 157–158., 1929. október 13.)

A kapacitálás minden eszközét szóban és írásban, különösen cikkeimben e lap hasábjain igazán kimerítettem. De itthoni ellenfeleim bizonyos részeredményt mégis elértek. Az 1930-ik év folyamán már nem tudom folytatni a népiskolaépítési akciót, az ötezredik objektumnál meg kell állnom, pedig még 3000 tanteremre lenne sürgősen szükség és az a millióm sincs meg az iskolánkívüli népoktatásra, ami pedig a népszámlálás előtt az analfabéták oktatására még kellene. Annyit beszéltek a kultusztárca túldotálásáról, annyit sugdosták ezt magyarok még idegen hírlapírók és utazók fülébe is, hogy az agitáció káros gyümölcseit megteremte. Éppen a népszámlálás előtti évben, a finisben mikor Románia, Szerbia és Csehország utolsó tartalékait is bedobja a versenybe, ugyanakkor fogták le a munkában az én kezemet. így teremte meg a sok meggondolatlan beszéd és írás a maga mérges gyümölcseit. Én emelt fővel viselem a magam felelősségét, de viselniök kell a magyar sorssal és jövővel szemben azoknak is, akik a közvéleményben bizonyos atmoszférát kifejlesztettek. A történelem fog közöttünk igazságot tenni.

(JH, 124., 1929. augusztus 18.)

 *Rövidítések feloldása:

BCT – Gróf Klebelsberg Kuno beszédei, cikkei és törvényjavaslatai, 1916–1926. (Budapest, 1927)

NN –    Neonacionalizmus – Gróf Klebelsberg Kuno összegyűjtött újságcikkei (Budapest, 1928)

KK –    Küzdelmek könyve (Budapest, 1929) 

JH –     Jöjjetek, harmincas évek! (Budapest, 1930)

5.

Klebelsberg Kuno gondolatai a polgári iskolákról és a középiskolákról

Válogatta és összeállította: Dr. Ujváry Gábor

A polgári iskola tudvalevően Csengery Antal kezdeményezésére létesült minálunk s a legújabb időben hatalmas lendületet vett. A világháborúból nagyon sok tekintetben megváltozott gondolkozással tértek haza a magyar nemzet tömegei és ma, szerencsére, nyoma sincs annak az ósdi gondolkodásnak, amely az elemi ismereteken túlmenő műveltség elsajátítását a tömegek részére felesleges luxusnak tekintette. Az az ember, aki a lövészárokban tapasztalta a mérges gázok romboló hatását, akire géppuskából, repülőgépről lövöldöztek, annak nem kell magyarázni a modern kémia és fizika jelentőségét.

Ezek az emberek mindebből szemléltető oktatást kaptak. Innét van az, hogy a városok és a falvak valósággal megostromoltak a végből, hogy rákerülhessenek annak a nyolcvan helységnek a listájára, amely községekben elsősorban hozzuk rendbe a polgári iskolát. […] (372.) Sajnos, hogy mindaddig, amíg a tanyai, falusi és pestkörnyéki hiányzó népiskolai osztályokat fel nem építem, nem terjeszthetem be a nyolcosztályos, kötelező népiskolára vonatkozó törvényjavaslatomat és egyelőre úgy segítek magamon, hogy a városokban, a járási székhelyeken és általában az ötezernél nagyobb népességgel bíró helységekben polgári iskolát állítok fel. Ha ezt nem tennők meg, a magyar nemzet tömegeinek értelmi színvonala lényegesen alatta maradna a német és az osztrák nép dolgozóinak a szintjén, ami nemcsak kulturális, hanem közgazdasági katasztrófa is lenne. […] Gimnáziumot végzettekre nincs nagyszámmal szükségünk, hiszen honoráciorokban bővelkedünk, egyetemeinktől is csak azt várom, hogy csekélyszámú, de azután igazán elsőrangú szakembereket neveljenek nekünk. Szükségünk van a nemzet széles rétegei, nagy tömegei értelmi szintjének igen számottevő felemelésére. Ezt a célt szolgálja a polgári iskola, amely nem középiskola, hanem a kereső életbe készülő embernek nagyobb szellemi útravalót adó, egészen speciális oktatási intézmény.

A hárommillió hitelből most mintegy nyolcvan polgári iskolát hozunk rendbe, amelyek sorában elsőnek készült el a kalocsai. (373.)

(BCT, 372–373., 1926. június 24.)*

 Dacára annak, hogy a differenciált középiskolának vagyok híve, még sem élek illúzióban, vajon az én javaslatom végső kifejlődésében esetleg nem fog-e az egységes középiskolára vezetni, oly értelemben véve, hogy a reálgimnázium lesz az általános iskolai típus.[1] […] A humanisztikus gimnázium híveinek azt mondom, hogy az én javaslatom az utolsó kísérlet Magyarországon a humanisztikus stúdiumok megvalósítására. A humanisztikus stúdiumok mellett négy érvet szoktak felhozni. Az egyik az, hogy Magyarországon a latin majdnem nemzeti tantárgy, sokáig latin volt a hivatalos nyelv és a mai nyelvünkben is igen sok a latin. Mentől tovább haladunk el attól a kortól, amelyben latin volt a hivatalos nyelv, annál többet veszít ez az érv jelentőségéből. Azután felhozzák azt, hogy a grammatika tanulásának nagy az elmeélesítő hatása. Nem tagadom, hogy ez így van; azonban jól tudjuk, hogy amikor megtanultuk a szabályokat, még többet vesződtünk a szabályok alól való kivételek megtanulásával, úgyhogy a grammatika logikát képző erejénél sokkal hasznosabb a matematika, amely nem ismer kivételt a maga logikája alól. Fel szokták hozni azt is, hogy az orvosi, jogi műszavakat nem lehet megérteni a latin, a görög nyelv tudása nélkül. Ez való igaz, csakhogy szóelemző szótárakból ezeket a dolgokat elég rövid idő alatt el lehet sajátítani. A negyedik érv, amit egyedül fogadok el komoly érvnek, az, hogy az antik kultúra olyan művelő értéket képvisel, amivel egyetlen más tantárgy nem versenyezhet, (Úgy van! jobbfelől.) Azonban ezen a téren nekem komoly kifogásokat kell tennem. Hiszen már a 90-es években is Schwarz Gyuláéknak főérve a görög nyelv eltörlése mellett a görög nyelv tanításának sikertelensége volt. […] A gimnáziumnak az én javaslatom szerint megszűnik a minősítési monopóliuma. Szabad lesz a verseny. (425.)

A szülő abba az iskolafajtába adhatja gyermekét, amelyikbe akarja, és a gyermek a maga érettségijével – a reáliskolai érettségivel is – beléphet bármely főiskolába. Tehát szabad lesz a verseny. […] A jelenleg fennálló 120 magyar középiskolából meggyőződésem szerint 14-et el kell törölni, úgy hogy 106 középiskolával kell majd számolnunk. Számításom szerint ebből a 106 középiskolából mintegy 20 meg fog maradni humanisztikus gimnáziumnak, 71 átalakul reálgimnáziummá és 15 lesz a reáliskolák száma. Méltóztatnak tehát látni, a reálgimnázium lesz a magyar középiskoláknak túlnyomó része, körülbelül kétharmada. […] (426.)

Nálunk magyaroknál főérv a reálgimnázium mellett az, hogy új helyzetünkben a modern nyelvek tanítása parancsoló szükség. […] A németet természetesen meg kell tartanunk a kötelező tantárgyak között azután is, hogy a kapcsolat felbomlott, amelyben Ausztriával (427.) voltunk. Nem valami politikai előszeretetből, hanem a szomszédságnál, a geográfiai helyzetnél fogva kell megtartanunk, mert végre is a nagy német nép az a nemzet, amellyel közvetlen geográfiai szomszédságban vagyunk.

Ezenkívül azonban be kell hoznunk három más modern nyelvet és irodalmat is. Mind a hármat egyszerre nem hozhatjuk be, de mindenesetre módot kell nyújtanunk ennek a három nyelvnek tanulására, amelyek nemcsak világnyelvek – az angol, a francia és újabban az olasz is –, hanem amelyeknek olyan irodalmuk van, amely szintén alkalmas az elmének arra az élesítésére, amely tulajdonképpen a főiskolai oktatás előkészítése.

Még egy kérdést vetettek fel velem szemben, amelyre válasszal tartozom: miért tanítja a reálgimnázium és miért fogja tanítani a magyar reálgimnázium is a latint? A reálgimnázium tényleg azoknak az iskolája lesz, akik orvosi és jogi pályára mennek. Nem állítom azt, – hiszen egész koncepcióm ennek ellenkezőjét mutatja – hogy a latinra a jogi és orvosi pályán okvetlenül szükség van. Pl. annak az ügyvédnek, aki nem lép fel tudományos igényekkel, aki praktikus ember akar lenni, végre is nem kell a római jogot, vagy a kánonjogot tudományosan művelnie. Azt azonban nem lehet tagadni, hogy mégis hasznos az orvosra és a jogászra nézve a latin nyelv tanulása, éppen ezért a reálgimnázium semmi esetre sem küszöbölheti ki ezt az egyik antik nyelvet. (Úgy van! jobbfelől.) Ezenkívül a latin nyelv rendkívül megkönnyíti a modern nyelvek tanulását és művelődési ereje kiszámíthatatlan. Ugyanis az egész modern kultúra két forrásból táplálkozik: az egyik a klasszikus ókor, a másik a kereszténység. […] (428.)

(BCT, 425–428., 1924. március 26.)

 A leányoknál is félretettem a furkációs rendszert és számukra két középiskolafajtát konstruáltam: a leánygimnáziumot, amely a latint továbbra is tanítani fogja és mint nálunk egészen új típust: a leánylíceumot, amely latinmentes lesz és az oktatás középpontjába két nyelvet és irodalmat állít. Az általános iskolatípus a leánylíceum lesz és a leánygimnázium csak olyan helyen tartható fenn, ahol helyben leánylíceum is van, mert nem lehet a szülőket és a leányokat arra kényszeríteni, hogy jobb belátásuk ellenére kénytelenek legyenek latinos középiskolát igénybe venni.

(BCT, 469., 1926. december 25.)

A kívülállók alig sejtik, hogy mily nagy pedagógiai munka folyik a magyar középiskolákban. Elsősorban reálgimnáziumokra van szükségünk, mert ezek a tanítás-központjába, két modern nyelvet és irodalmat állítanak, amire a magyar intelligencia jövő nemzedéke leginkább rá van utalva, de e mellett szeretném megmenteni a megmaradt csekély számú, 29 humanisztikus gimnáziumot, amely a latin mellett görögöt is tanít. De bármenynyire fenn is akarom, mint típust tartani a humanisztikus gimnáziumot, egyet őszintén meg kell mondanom, hogy nem tudom én sem megmenteni a magyar humanisztikus gimnáziumot, ha az a lelketlen verbalizmus, amely most ott van, tovább folyik. […] A klasszikus nyelvek oktatásának eddigi kudarca eredményezte azt, hogy a szülők akkora örömmel fogadták a reálgimnázium új típusát, amely két modern nyelvet tanít.

(NN, 290–291., 1928. május 4.)

A középiskola kifejezetten az értelmi középosztály iskolafajtája. Itt nevelődnek a középosztály gyermekei, hogy előkészüljenek nemcsak a főiskolai stúdiumokra, hanem az életre is. A középosztály szempontjából nagy jelentősége volt tehát annak, hogy a humanisztikus gimnázium és a reáliskola közé beleékeltük mint nálunk új iskolafajtát, a reálgimnáziumot, amelynek lényege az, hogy latint is tanít és természettudományokat is, de az oktatás súlypontját mégis inkább két modern nyelv és műveltség közvetítésére helyezi. Ez év őszén reálgimnáziumainkban a latint az I. osztályból már feljebb toltuk a III.-ba és a németet lehoztuk már az I.-be, egy második modern nyelv oktatását pedig az V.-ben kezdjük. Remélem, hogy ennek a reformnak észszerűsége olyan szembeszökő lesz, hogy megérik majd a helyzet arra is, hogy bizonyos átmeneti idő után a reálgimnáziumban a latint majd csak az V.-ben kezdjük, viszont a második modern nyelvet már a III.-ban.

(VV, 27., 1931 eleje)

 Az a tény, hogy most szeptemberben a reálgimnáziumok első osztályában a tízéves gyermeknek már nem kell a latin nyelvvel bajoskodnia, számottevő változást jelent középiskolai oktatásunkban, amely lényegében nem más, mint számolás a magyar értelmi középosztály megváltozott helyzetével, erőfeszítés abban a tekintetben, hogy legalább két modern nyelv közvetítésével a jövő nemzedéket a létért való küzdelemben versenyképesebbé tegyük, mint amilyenek az atyák, akik bizony a mai nehéz időkben sokszor hiányát érzik a modern nyelvek tudásának. […]

A kiegyezés korában a német nyelven kívül a gimnáziumban nem is tanítottak más modern nyelvet, a reáliskolában pedig a németen kívül csak kevés franciát. Az angol és az olasz nyelv nem volt kötelező tantárgy. Új helyzetünk következménye volt, hogy immár négy nyelv között (230.) lehet választani és hogy az angol és olasz is bevonult mint kötelező tantárgy reálgimnáziumainkba és reáliskoláinkba. De ezenfelül a bécsi és berlini Collegium Hungaricumok mellett, amelyek a német kultúra körében állanak fenn, nagy Collegiumunk van Rómában és nagyszabású ösztöndíjat osztunk ki évente angol és Egyesült Államokbeli, meg a párizsi és genfi francia egyetemekre is. Az elitképzésnél tehát szakítottunk a korábbi egyoldalúsággal és ösztöndíjasainknak több mint a fele ma már nem német főiskolákon, laboratóriumokon, klinikákon és intézetekben képezi magát tovább. […]

De ha ekként nem akarunk a német műveltség egyoldalú uralma alatt állni, nem hunyhatunk szemet az előtt a hatalmas tény előtt, hogy a világnemzetek közül tőszomszédságban a németséggel élünk, aminek a szellemi és a gazdasági életben, kultúrában, iparban és különösen a kereskedelemben megvannak a természetes következései. Más szóval a modern nyelvek közül leginkább a németre vagyunk rászorulva, csak arra kell ügyelnünk, hogy ebből a helyzetből kulturális monopólium ne álljon elő.  (231.) Az ötödiktől kezdve azután minden reálgimnáziumban tanítunk egy másik modern nyelvet: az angolt, franciát vagy olaszt. […]

Bízvást elmondhatjuk, hogy a nagy nyugati nemzeteket is beleértve nincsen a világirodalomban literatúra, amely az illető nép részére nagyobb nemzeti erőforrás lenne, mint a mi számunkra a magyar irodalom. (232.)

Legyen a magyar reálgimnázium, úgy mint megreformálva most (233.) szeptemberben kapuit megnyitja, a magyar értelmi középosztály új igényeinek az iskolája s neveljen mélységesen hazafias, modern nyelveket bíró, pozitív, az eddiginél aktívabb nemzedéket, amely fel tudja venni a létért azt az újfajta küzdelmet, amely Trianon után sokkal keményebb, mint a kiegyezés korában volt. (234.)

(VV, 230–234., 1930. augusztus 10.)

*Rövidítések feloldása:

BCT – Gróf Klebelsberg Kuno beszédei, cikkei és törvényjavaslatai, 1916–1926. (Budapest, 1927)

NN –    Neonacionalizmus – Gróf Klebelsberg Kuno összegyűjtött újságcikkei (Budapest, 1928)

VV –    Világválságban (Budapest, 1931)

[1] Ez végül 1934-ben, Hóman Bálint középiskolai törvénye nyomán valósult meg.