A Horthy-kor két államférfija. Bethlen István és Klebelsberg Kuno kapcsolata
Történelmi előadás a Klebelsberg Emlékházban a Klebelsberg Napok keretében, Klebelsberg Kunó születésnapja alkalmából.
Előadó: Dr. habil. Ujvári Gábor CSc történész, intézetvezető, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár
november 13.
Rendező: V4 Építészeti Alapítvány
Helyszín: Klebelsberg-kastély (1028 Budapest, Templom utca 12-14.)
A Klebelsberg Kunó november 13-ára eső születésnapja alkalmából szervezett Klebelsberg Napok egyik eseményeként került megrendezésre a Klebelsberg Emlékházban tartott program. A VERITAS Estek keretében Ujváry Gábor történész Bethlen Istvánnak (1874-1946) és Klebelsberg Kunónak (1875-1932) a párhuzamosan futó és hosszabb ideig összefonódó, szoros történelmi összefüggéseket mutató életét vázolta fel, rámutatva arra, hogy a két politikus tevékenysége nem csupán az 1921-1932 közötti években volt meghatározó, hanem az ezt követő évtized kultúrpolitikáját is alapvetően befolyásolta.
A két politikus családi hátterének, születésük idejének és helyének, iskolai tanulmányaiknak a rövid felvázolásából több hasonlóságra derült fény. Egy év eltéréssel születtek, Bethlen Erdélyben, Klebelsberg a Partium területén. Bethlen egy nem különösebben gazdag földbirtokos, grófi családba született és a jogi egyetem mellett elvégezte a magyaróvári gazdasági akadémiát is, mert folytatni kívánta a családi gazdálkodást.
Az egyéves korában, apja halála után félárván maradt Klebelsberg Kunó családja a felső középosztály szintjét sem igazán elérő, szerényebb körülmények között nevelkedett Székesfehérvárott, ahol az ország egyik legjobb középiskolájában, a cisztercieknél végezte középiskolai tanulmányait. Szintén a Budapesti Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karát végezte el, közben egy évig Berlinben is tanult.
Végül mindketten közéleti hivatást választottak, Bethlen politikusi, Klebelsberg pedig hivatalnoki pályán indult. Klebelsberg a miniszterelnökségre került, és ott emelkedett lassan a ranglétrán, egészen az osztályvezetői pozícióig, s eközben több miniszterelnök mellett is dolgozott. Saját bevallása szerint a legnagyobb hatással Tisza István volt rá, akit élete végéig politikai példaképének tekintett. De Tiszát egyik példaképének tekintette az éppen Tisza István ellenében politizáló Bethlen István is, akivel később egy platformra kerültek és ugyanazon érdek mentén dolgoztak.
Mindketten ott voltak azon 24 politikus között, akik 1916-ban IV. Károly koronázásán megkapják a valóságos belső titkos tanácsosi (v.b.t.t.) címet. De már ezt megelőzően is megmutatkozik egy közös eszmei találkozási pont, amely a jövő szempontjából is meghatározó, nevezetesen, hogy mindketten intenzíven foglalkoznak a nemzetiségi ügyekkel. Bethlen elsősorban erdélyi kérdésekkel, az erdélyi románság mind komolyabb térfoglalásával, míg Klebelsberg a magyar szórványok ügyével.
1904 és 1914 között Klebelsberg az ügyvezető igazgatója annak a Julián Egyesületnek, amely elsősorban a bosznia-hercegovinai és a horvát-szlavóniai szórványmagyarság, valamint az ezeken a területeken szolgálatot teljesító állami alkalmazottak (hajósok, vasutasok, stb.) gyerekeinek az érdekében tevékenykedik. Az előbbi területet 1908-ban annektálja a Monarchia, ahol ezt követően sok magyar tisztviselő dolgozik, és gyakran magyar kezdeményezésre történnek olyan modernizációs fejlesztések, amelyek hosszabb távon, akár 1945-ig hatóan befolyásolták e területek életét. Itt körülbelül tízezer magyar él, míg Horvát-Szlavóniában kétszázezernyien.
Klebelsberg elsősorban a kulturális építkezéssel foglalkozik: mozgó iskolákat hoznak létre a gyerekek magyar nyelvi oktatásért, illetve a felnőttek továbbképzéséért. Klebelsberget 1914 legelején nevezik ki a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkárának. Ezen a poszton 1917 tavaszáig dolgozik, és már ekkor megfogalmazódnak benne azok a gondolatok, amelyeket későbbi minisztersége alatt igyekszik valóra is váltani.
További hasonlóság, hogy mindketten érdeklődnek a történelem iránt. Klebelsberg kedvenc időtöltésének nevezi a történelmi művek olvasását: 1917 és 1932 között a Magyar Történelmi Társulat elnöke tisztét is betölti. Neki köszönhető, hogy az 1920-as években a történelem kulcstudománnyá válik hazánkban: tárcája anyagilag is támogatja a történészeket és a történeti munkák megjelentetését. Bethlen számos alkalommal hoz történelmi példákat, így a miniszterelnöki bemutatkozó beszédében, 1921-ben, de külföldön tartott előadásaiban is.
Mindketten parlamenti képviselők és ismert emberek – politikai arcélük már megmutatkozik 1918 előtt is. Így nem meglepő, hogy 1918-ban mindketten a Károlyi-kormánnyal szembeni gondolatokat fogalmaznak meg. A következő év elején csatlakoznak ahhoz az akcióhoz, amely valamilyen más utat, a Károlyi-kormány politikájától eltérő megoldást kíván találni az ország vezetésére.
Ennek a kormányellenes szövetségnek a célja az ország területi épségének a megóvása: röpiratokat szerkesztenek, petíciót küldenek brit vezetőknek az 1918 előtti időszakban meghatározó 33 magyar személyiségének az aláírásával – az aláírók között ott van mindkettejük neve. 1919 januárjában több pártközi értekezletet is összehívnak az ellenzéki erők összefogására, egy egysége polgári párt létrehozására – éppen Bethlen és Klebelsberg kezdeményezésre.
Ezek eleinte kudarcba fulladnak, de február 18-án mégis sikerül megalakulnia a Nemzeti Egyesülés Pártjának. Az párt programadó beszédében Bethlen nem csak az akkori kormány ellen szólal fel, de jelzi azt is, hogy az 1918 előtti állapotok sem tarthatók fenn, hogy komoly reformokat kell végrehajtani.
A párt 21 tagú szervezőbizottságának mindketten tagjai lesznek – így nem csoda, hogy a hamarosan kitörő kommün elől menekülniük kell. Bethlen Bécsbe menekül, ahol az Antibolsevista Comité egyik vezetője lesz; Klebelsberg pedig az országban bujkál. A Tanácsköztársaság utáni „fehérterrorral” nem értenek egyet, ekkor visszahúzódnak, de Bethlen már rész a párizsi béketárgyalásokon, ahonnan 1920 januárjában hazatérve (a református) Bethlen a külföldi katolikus vezetők megnyerésére kéri (a katolikus) Klebelsberg segítségét, aki mindent meg is próbál ez ügyben.
Bethlen és Klebelsberg számos ügyben egyetértenek, így a kultúrfölény politikájában – a kultúrfölény kifejezést Klebelsberg gyakran és szívesen használja a későbbiekben is –, ami a magyarságnak a Kárpát-medencén belül élő többi nemzettel szembeni kulturális fölényének a megfogalmazását jelentette (amit egyébként a kulturális mutatók egyértelműen jeleztek is, a németekét kivéve, akiknek jobbak voltak ezek a mutatói, mint a magyarságé).
Bethlen már 1921 februárjának elején kijelenti, hogy ennek a kultúrfölénynek a megtartása elengedhetetlen a jövőbeli revízió érdekében. Klebelsberggel egyetemben támogatja a kulturális és oktatási beruházásokat, így a kolozsvári egyetem mielőbbi Szegedre költözését. Az egyetem – annak teljes tanári kara és hallhatósága –1919 őszén Budapestre menekül, de két év múlva, 1921 októberében Szegeden kezdheti el újbóli működését és a kolozsvári egyetemmel való jogfolytonosságára is utalva megtartotta korábbi nevét: Ferenc József Tudományegyetem néven működött Szegeden is. (Jogilag csak 1940-ben jön létre új egyetem a városban, amikor a „régi” egyetemet, a 2. bécsi döntés értelmében az anyaországhoz visszakerült Kolozsvárra visszahelyezik, és Szegeden ekkor jön létre egy új egyetem Horthy Miklós Tudományegyetem néven.)
A bethleni konszolidáció éveiben (1921–1931) számos alkalommal előkerül a kultúrpolitika fontossága. Így Bethlennek 1922-ben, Sopronban, Klebelsberg képviselővé választása érdekében elmondott kortesbeszédében. Ebben a Nagy-Magyarországról menekült nagyszámú értelmiség és tanulóréteg nyomorúságos helyzetére, és ezzel párhuzamosan, a határok kívül rekedt, értelmiség nélkül maradt magyarság nehézségeire hívja fel a figyelmet, és mindezek érdekében is hangoztatja a kultúrpolitika támogatásának a fontosságát.
Az első Bethlen-kormányt 1921. április 14-én nevezik ki és már az április 19-én elmondott miniszterelnöki programbeszédében is nagy hangsúlyt kap a kultúrpolitika. Négy alapvető feladatot határoz meg Bethlen, így a bolsevizmus elleni küzdelmet, a gazdasági felépülést –megerősítendő a középosztályt és a kisgazda társadalmat (Klebelsberg szintén a középosztály megerősítését célzó kultúrpolitikát képvisel) –, és harmadikként egy céltudatos, demagógiától mentes kultúrpolitika kiépítését, a szellemi, ideológiai nevelést az igazi konszolidáció érdekében. Negyedik feladatként pedig – hazánkban teljesen új elemként, hiszen az országnak 1526 és 1918 között nem volt önálló külpolitikája – az önálló külpolitika megteremtését jelöli ki.
Klebelsberg csak a második Bethlen-kormánynak lesz a tagja, amikor 1921 decemberében belügyminiszteri tárcát kap. Az élete végéig betöltött vallás- és közoktatásügyi posztot 1922 nyarán nyeri el. A második Bethlen-kormány idején, 1922. február 22-én jön létre az Egységes Párt, azaz az egységes kormánypárt, amely – a harmincas évektől különböző neveken – az egész Horthy-korszakban jelentős parlamenti többséggel bír majd.
Bethlen ennek a pártnak a vezére, mellette működik egy négytagú intézőbizottság, amelynek kezdetben Gömbös Gyula, Nagyatádi-Szabó István és Klebelsberg Kuno a tagjai. Bethlen négy alkalommal alakít majd kormányt, ezekben 29 miniszterrel dolgozott együtt, akik közül Klebelsberggel volt a leghosszabb kapcsolata.
Az előadó Klebelsberg rövid belügyminiszteri tevékenységével kapcsolatban kiemelte, hogy politikai szempontból ez a néhány hónap erősen kritizálható, és sok szempontból akár el is ítélhető. Belügyminiszterként egyetlen feladata volt, hogy a Friedrich István által 1919 őszén kialakított, széles alapokon nyugvó választójogot korlátozza, és ezt végre is hajtja.
Amit azonban ehhez hozzá kell még tenni, és ez a kritikát kicsit módosíthatja, hogy 1918 előtt a magyar állampolgároknak mindössze hat százaléka rendelkezik választójoggal. Friedrich javaslata alapján ez negyven százalékra emelkedik (kb. három millió állampolgárt érint), míg Klebelsberg intézkedése nyomán, 1922-őt követően, ez csökken le harminc százalékra (kb. két és félmillió választóra), ami európai összehasonlításban egyébként a középmezőnybe illeszkedik.
Ám az végképp kárhozatható, hogy Európában egyedül nálunk volt még a titkos szavazás helyett nyílt szavazás (néhány nagyvárosunkat leszámítva). De mindketten úgy vélték, hogy az írástudatlan tömegeknek nem szabad általános titkos választójogot adni. Klebelsberg kitart ezen álláspontja mellett, még 1928-ban is ekként fogalmaz, ugyanakkor tudjuk azt is, hogy éppen ő tesz a legtöbbet az analfabetizmus felszámolásáért. De azt is kifejti, hogy ha a széles néptömegek művelődési állapota eléri a kívánt szintet, akkor a titkos választójog bevezetése előtt sem lesz több akadály.
Bethlen mindenben és mindvégig támogatja Klebelsberg kultúrpolitikáját, az együttműködésük olyan szoros, hogy már a harmincas években többen Bethlen-Klebelsberg korszakként említik a húszas éveket.
Ez a minősítés napjainkban is elfogadható, hiszen a kabinet politikáját meghatározó miniszterelnök kulcsfontosságúnak tekintette a Klebelsberg Kuno irányította kulturális területet. Bethlen mindig megvédi miniszterét azokkal a támadásokkal, kemény kritikákkal szemben, amelyek a tárca magas kiadásait támadták – a nagyszámú iskolaalapítást, a külföldön létrehozott intézményeket, a kulturális beruházásokat, stb. Valóban, Klebelsberg az élete során sokkal több kritikát kap – sajtótól, ellenzéktől és olykor a saját politikai párttársaitól is –, mint amennyi elismerést.
Klebelsberg halála után, az 1932-ben megjelent, Klebelsberg újságcikkeit tartalmazó Utolsó akkordok című könyv előszavában Bethlen utal arra, hogy a kortársak nemigen tudták felmérni Klebelsberg tevékenységének a jelentőségét, de egyben bízik abban, hogy az utókortól majd megkapja mindazt az elismerést, amit ez a roppant nagyívű munka megérdemel. A rehabilitáció elég gyorsan bekövetkezik: a harmincas években már a szociáldemokraták is folyamatosan és elismeréssel hivatkoznak Klebelsbergre, és 1942-ben megjelenik Huszti József klasszikafilológusnak a mai napig a legteljesebbnek tekinthető Klebelsberg-életrajza is, amely hitelesen emlékezik meg a miniszter személyéről és sokoldalú, számtalan intézményt létrehozó tevékenységéről.
Hogyan értékelhetjük ma a két politikus munkásságát? – tette fel zárásképpen a kérdést az előadó, amelyre röviden megfogalmazta a választ is. „Kijelenthető, hogy mindketten államférfiú erényekkel rendelkeztek, és a 20. század kimagasló magyar politikusai voltak, miként az is, hogy a magyarországi kulturális és oktatási intézményrendszer – még az1945 utáni változások ellenére is – gyakorlatilag ma is azokon az alapokon áll, amelyeket, Bethlen támogatásával Klebelsberg, majd utódja, Hóman Bálint alakítottak ki a két világháború közötti időszakban.”
Rubóczki Erzsébet
AZ ELŐADÁS VIDEÓFELVÉTELE ITT MEGTEKINTHETŐ