Kossuth Lajos, a magyarok Mózese

Próféta vagy „pusztán” egy elveihez hűen ragaszkodó politikus?

 

  1. január 6-án, a debreceni városházán strázsáló őrség parancsnoka a következőt írta be az érkezőket számon tartó lajstrom „ki” és „honnan” rovatába: Kossuth Lajos, a magyarok Mózese. A bejegyzés jól érzékelteti Kossuth személyének a rendkívüli megítélését a kortársai, különösen az egyszerűbb emberek körében. Ez a kultusz később, a szabadságharc vereségét követően, Kossuth távollétében sem halványult el, és a halála után is hosszan élt. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy Kossuth a kor politikusaival és szintén kiemelkedő jelentőségű személyiségeivel igen ambivalens, olykor kimondottan rossz viszonyt ápolt. Széchenyivel már az 1840-es évektől vitában állt, ami később tovább mélyült közöttük, és mindenek előtt az elmaradott feudális viszonyok és az államforma kérdésében, a változtatások menetét illetően mutatkozott meg. De ő volt az, aki árulóként beszélt Görgei Artúrról a világosi fegyverletételt követően, és idővel Deák Ferenccel is megromlott a baráti kapcsolata. Vajon milyennek látjuk ma, ha a kultusza mögé pillantunk, milyen kép bontakozik ki róla az újabb kutatások türkrében?

 

Kossuth halálának 125. évfordulója

Dr. Hermann Róbert DSc, a VERITAS Történetkutató Intézet Dualizmus-kori Kutatócsoportjának a vezetője március 20-án, a Klebelsberg Emlékházban tartott előadásában egy emberi hibáktól korántsem mentes, ám roppant nagy ívűen gondolkodó, nyughatatlan szellemiségű, innovatív Kossuthot mutatott be, miközben tisztázott néhány tévesen rögzült, általánosan elterjedt véleményt is a személyével kapcsolatban. De mindenek előtt felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy éppen az előadás napjára esett Kossuth Lajos halálának a 125. évfordulója, amelyről mintha kissé megfeledkezett volna a magyar társadalom. Így vált a Klebelsberg Emlékház Kossuth életútját felidéző előadása egyben egyfajta tisztelgéssé is a nagy politikus előtt.

 

A zempléni időszak – a tapasztalatszerzés ideje az 1820-as években

Kossuth Lajos (18021894) szülői hátterének, majd iskolai tanulmányainak a rövid ismertetését követően az előadó részletesebben szólt a jogi végzettséget szerzett fiatalember pályakezdéséről, a Zemplén megyéhez kapcsolódó ügyvédi és ügyészi tevékenységéről. Kiemelte, hogy a zempléni évek alatt, az 1820-as évek második felében Kossuth olyan tapasztalatokra tett szert, amelyek nagyban segítették a társadalom alsóbb rétegeinek a jobb megértésében. Nevezetesen, sokat tanult az 182527. évi országgyűlés által elrendelt adóösszeírásból, amely a jobbágyporták számbavételére vonatkozott. Ezen összeírás komoly szociológiai látleletét nyújtotta a magyar társadalom nagy szegénységben és minden tekintetben nagy elmaradottságban tengődő jobbágyságáról. A másik erőteljes hatás az észak-keleti országrészt, így a Zemplén megyét is érintő 1831. évi kolerafelkeléshez kapcsolódott, amikor a kolerajárvány miatt amúgy is elkeseredett parasztok között elterjedt az a hír, hogy a nemesek megmérgezik a kutakat. A feldühödött emberek megtámadták a nemesi birtokokat, több nemest is megöltek, és Sátoraljaújhelyt is csak azért nem sikerül feldúlniuk, mert Kossuth megszervezte a város védelmét.

Szintén tanulságos volt számára, hogy az 182527. évi országgyűlésen elővették azokat a rendszeres bizottsági jelentéseket, amelyek még az 1790-91. évi első nagy, úgynevezett pre-reform országgyűlés határozata alapján készültek el, de amelyekkel mégsem foglalkoztak, több mint harminc évig. E bizottságokat akkor azzal a céllal hozták létre, hogy az ország gazdasági, társadalmi és politikai állapotát felmérjék, majd ezek alapján különböző reformjavaslatokat tegyenek minden témában, a vámtól a kereskedelmen és a közlekedésen át az oktatásig. A javaslatok ugyan többnyire a rendi, feudális társadalom keretein belül maradtak, ám így is kínáltak egyfajta sorvezetőt az 1830-as évek elején, még akkor is, ha nagy részük elavult az idők folyamán. Most átnézték a bizottsági javaslatokat, megvizsgálták, hogy történt-e valami változás a különböző területeken, illetve abból a szempontból, hogy miképpen tudják felhasználni azokat az aktuális törvénykezésben. Kimondható, hogy az ezekbe való belemélyedés sokban segítette a későbbi reformprogram megfogalmazását is. Kossuth a közjogi albizottság munkájában vett részt, amely az ország politikai helyzetét tárta fel, és időnként elfogadták a javaslatait is. Ekkoriban azonban még csak egy szolid megyei karrier nézett ki a megyei reformellenzékhez, a liberális gondolkodású köznemesi réteghez tartozó Kossuth számára. Ennek képviselői Széchenyit olvasták, Wesselényit hallgatták, Kölcseyre figyeltek, és azon gondolkodnak, hogyan lehetne a jobbágyrendszerből kibontakozni, nemes és nem nemes között valamiféle konszenzust találni, illetve Magyarország alkotmányos önállóságát biztosítani a központi bécsi hatalommal szemben.

 

Az Országgyűlési Tudósítások

Azonban Kossuth egy sikkasztási ügybe keveredett az 1831-32. körüli években – amelyből ugyan utólag tisztázta magát –, ezért le kellett mondania a megyei karrierről. Ám ez a szerencsétlen ügy mégsem jelentette a politikai életből való visszavonulását, mert az 1832-ben összehívott és a reformkor leghosszabb, 1836-ig tartó országgyűlésen néhány Zemplén megyei főrend megbízottjaként, amolyan absentium agglegatusként (a távollevő főrend követeként) részt vehetett az alsótábla ülésein, ahonnan tudósította megbízóit. Tudósításai azért váltak rendkívül érdekessé, mert az országgyűlések menetéről akkoriban semmiféle naprakész tudósítás nem jelent meg, semmilyen politikai nyilvánosság nem létezett. (Csak két-három évvel az országgyűlések befejezését követően nyomtatták ki hatalmas méretben az országgyűlési naplókat, ám ezeket kevesen lapozgatták.)

Kossuth műfajt teremtett a Zemplénbe küldött tudósításaival. Remek stílusú írásait mind többen olvasták, és idővel más megyékből is rendeltek nála hasonlókat. A kézzel írott, húsz példánnyal induló az Országgyűlési Tudósításoknak közel nyolcvan előfizetője lett, ami azt jelentette, hogy egy-egy példánya eljutott az ország majd’ minden részébe. Az előadó jelezte, hogy hatalmas mennyiségű írás keletkezett a négy éven át küldött tudósításokból: több ezer kézzel írott oldal, amelyeknek nagy erénye, hogy „pártállástól független” hiteles beszámolót nyújtottak az országgyűlés alsó tábláján elhangzott beszédekről.

Az országgyűlés befejeztével a követek visszatértek a megyékbe és elkészítették a követi beszámolókat. Kossuth igyekezett nyomon követni, hogy a megyékben miképpen fogadják és vitatják meg az elkészült törvényeket. Mivel ekkoriban már eléggé ismerten, ráadásul hitelesen is csengett a neve – köszönhetően a korrekt hangvételű, tényszerű Országgyűlési Tudósításoknak –, minden megyében könnyen talált tudósítókat, többnyire a reformellenzéki képviselők soraiból, olyanokból, akik később az1848-as események vezéralakjaivá is váltak. Ötven példánnyal indult az új lap, de rövidesen elérte a százhatvanat, ami ebben a korban nagyon sikeres vállalkozásnak mondható.

De ez volt az az időszak is – utalt rá Hermann professzor –, amikor a bécsi udvar úgy döntött, hogy leszámol a reformellenzékkel, és felségsértési, hűtlenségi pereket indított mások mellett Wesselényi és az országgyűlési ifjak vezetője, Lovassy László ellen. 1837 májusában letartóztatták és hűtlenség vádjával pert indítottak Kossuth ellen is. Évekig ült börtönben, ahol azonban nem töltötte haszontalanul az időt: Shakespeare-t fordítva tökéletesítette angol nyelvtudását. 1840 májusában szabadult, uralkodói kegyelemmel, majd ugyan ezen év végén Landerer Lajos nyomda- és laptulajdonos felkérésére „újságcsinálásba” fogott.

 

A Pesti Hírlap elindítása és a civil szerveztek életre hívása

1841 elején hatvan példánnyal indult a Pesti Hírlap, ami Kossuth szerkesztői és újságírói munkájának köszönhetően felment 5 200 példányra. Első vezércikkében – a vezércikk nevet és műfajt is ő honosította meg Magyarországon – Horatiust idézi: „…sem a hatalmasok komor tekintetesem polgártársainak heve soha el nem tántorít…”(Justum et tenacem propositi virum.), amivel egyértelműen utalt arra, hogy senkitől nem hagyja majd befolyásoltatni magát. Az első hazai modern szerkezetű, állandó rovatokkal jelentkező Pesti Hírlap vezércikkei mindig társadalmi vagy gazdasági jellegű visszásságra hívták fel a figyelmet: problémafelvetései folyamatosan azt sugallták az olvasóknak, hogy a rendszert meg kell változtatni. És gyakran a főnemesség ellen is kikelt, olykor, név nélkül, Széchenyit támadta.

1844-ben, összevészve Landererrel, otthagyta a lapot, de lap nélkül sem vált elveszetté: ekkor dolgozta ki a reform társadalmi útját, a nemeseket, polgárokat és kereskedőket összefogó, különböző civil gazdasági és politikai szervezetek hálózatát. Ezek közé tartozott az Iparegyesület, a Magyar Kereskedelmi Társaság, a Védegylet, mely utóbbi majdnem válságot idézett elő az osztrák gazdaságban.

 

Az Ellenzéki Párt megalapítása és az Ellenzéki Nyilatkozat elfogadása 1847-ben

1846-ra érlelődött egy újfajta konzervatív politika, amely az országgyűlésben többnyire többségben lévő reformellenzék ellenében, a megyei szinteken próbálta megerősíteni a hatalmát: főispáni helytartókat, adminisztrátorokat neveztek ki teljes jogkörrel, nagy fizetéssel és cél az volt, hogy a legközelebbi országgyűlési követválasztásokra ne ellenzéki, hanem konzervatív követeket küldjenek. Ennek az adminisztrátori rendszernek az elutasításaként teremtődött meg az ellenzéki egység: 1847 márciusában nagy ellenzéki gyűlést tartottak és határozták el az Ellenzéki Párt létrehozását. Elfogadták a párt programját, az Ellenzéki Nyilatkozatot, amelynek az alapszövegét Kossuth írta, végleges formájában pedig Deák Ferenc fogalmazta meg. 1847 júniusában jelent meg és a polgári átalakulásnak szinte a teljes programját összefoglalta.

 

1848 márciusa

Az 1847 novemberében összeült országgyűlés az első, ahol Kossuth először, a saját jogán, megválasztott követként vett részt, és lett egyben az ellenzék vezetője. 1848 márciusában megérkezett a párizsi forradalom híre Pozsonyban, aminek hatására Kossuth elmondta az Alsóházban híres felirati beszédét, és amelyben többek között így fogalmazott: „…emeljük fel politikánkat a körülmények színvonalára!”, és a reform egészének az életbe léptetését (közteherviselés, jobbágyfelszabadítás, egyenlőség, független felelős kormány stb.) kezdeményezte, továbbá beszédében alkotmányt követelt a birodalom más részeinek is. Ez utóbbi követelés, amit lefordítottak németre is, annyira lelkesítőleg hatott Bécsben, hogy nagyban hozzájárult a bécsi forradalom kitöréséhez. A főrendi tábla, amely egészen odáig halogatta a felterjesztett javaslatok megszavazását, a bécsi forradalom hírére mindenre igent mondott, így március 15-én elindulhatott a bécsi udvarba a küldöttség Kossuth feliratával. A megijedt bécsi udvar március 17-én kinevezte az első felelős magyar miniszterelnököt, gróf Batthyány Lajost és a különböző politikai szereplők megállapodásával létrejött első felelős, nagykoalíciós magyar kormányban Kossuth a pénzügyminiszteri pozíciót kapta meg.

 

A szabadságharc 1848-1849-ben

1848 júliusában ült össze az első népképviseleti országgyűlés, ahol Kossuth lett a kormány vezérszónoka, és ebben a minőségében több olyan témában is a kormány véleményét kellett képviselnie, amelyekkel nem igazán értett egyet, úgy mint a trónbeszéd vitája vagy a hadseregállítással kapcsolatos törvényjavaslat. Ez utóbbinál részt vett a kompromisszum kimunkálásában, azonban a megalkotott törvényt az uralkodó így sem szentesítette, akárcsak a Kossuth által beterjesztett pénzügyi törvényjavaslatot sem. Mi több, Bécsben úgy gondolták, hogy V. Ferdinánd jogszerűtlenül szentesítette az áprilisi törvényeket is. Szeptemberre válság alakult ki, a déli országrészeket horvát és szerb seregek veszélyeztették, és Kossuthék szerették volna tudni, hogy az uralkodó hajlandó-e megvédeni az országot. A kitérő válasz hatására a kormány szeptember 11-én lemondott (ugyanezen a napon Jellasics seregei átlépték a Drávát). Szeptember 11-12-én Kossuth és Szemere Bertalan kormányoztak, de aztán ismét Batthyány kapott kormányalakítási megbízatást. Kossuth javaslatára a miniszterelnök katonai intézkedéseinek ellenőrzésére felállították a képviselőház Honvédelmi Bizottmányát, októbertől Országos Honvédelmi Bizottmányt, amely Batthyány végleges lemondása után a végrehajtó hatalmat gyakorolta.

Sok minden történt 1848 utolsó negyedében és 1849 első napjaiban. Jellasics horvát serege vereséget szenvedett Pákozdnál (szeptember 29.), az uralkodó feloszlatta a magyar országgyűlést, de vereséget szenvedett az újabb bécsi forradalom megsegítésére indított magyar sereg is Bécs alatt. Görgei Artúrt nevezték ki a hadsereg élére, trónra lépett a fiatal Ferenc József és a császári csapatok elindították általános támadásukat. Elveszett a Felvidék nagy része, illetve Buda, a kormány pedig Debrecenbe költözött. A szinte egyetlen jó hírt a Bem vezette észak-erdélyi csapatok sikerei jelentették.

 

Magyar békeajánlatok Bécsnek

1849 januárjának elején ült össze a parlament Debrecenben. Ellentétben a Kossuth hajlíthatatlanságával kapcsolatos közhiedelemmel, Kossuth kimondottan békülékenynek mutatkozott, amikor azt mondta, hogy az 1848. évi áprilisi törvények alapján a kormány kész kiegyezni Ausztriával és tárgyalhatnak az osztrák államadósságnak az elfogadásáról is. Ezt azért kell hangsúlyozni – hívta fel a figyelmet az előadó –, mert a mai napig az az általános tévhit, hogy ami 1848-ban történt azt Kossuth provokálta ki. Holott ő nem provokált, pusztán beleállt a kialakult helyzetbe, és e két dolog között óriási a különbség.

1848 szeptemberétől kezdve a magyar kormány legalább hét békeajánlatot tett Ausztriának, amiket Bécs visszautasított. De nem a magyarok mondták ki a szakítást sem, hanem I. Ferenc József, aki 1849. március 4-én Olmützben oktrojált alkotmányt adott ki, amely részekre szabdalta Magyarországot és egyértelműen a magyar állami önállóság semmibevételéről tanúskodott. Ezt követően a magyar kormánynak nem maradt sok mozgástere és nem csoda, hogy a tavaszi hadjárat első sikereit követően Kossuth úgy vélte, hogy el kell szakadni Ausztriától, hiszen úgysem lehet vele együttműködni. Az országgyűlés 1849. április 14-én mondta ki a Habsburgok trónfosztását és az ország függetlenségét. Fontos hangsúlyozni – jelezte a professzor –, hogy a függetlenség kimondásának semmi köze nem volt az oroszok későbbi intervenciójához. Ha valaminek köze volt, az a Görgei Artúr vezette tavaszi hadjárat és annak sikere, 1849 áprilisában és májusában.

 

Kossuth az emigrációban

A magyar kormánynak két fő célja volt és ezekért mindent meg is tett: az egyik Magyarország függetlenségének az elismertetése, a másik pedig az orosz intervenció kivédése. Sajnálatos, hogy egyik sem sikerült. Ausztria létét az európai nagyhatalmak nemzetközi szükségszerűségnek tartották, Magyarország önállósága és a birodalom szétesése nem állt érdekükben, míg az oroszok 200 ezer fős serege olyan túlerőnek bizonyult, amelyet lehetetlen volt legyűrni.         Kossuth 1849. augusztus 11-én mondott le kormányzói pozíciójáról, amelyre április 14-én választották meg, és Orsovánál, az Oszmán Birodalom felé elhagyta az országot. A törökök nem adták ki az osztrákoknak, ám mozgását korlátozva, internálták a távoli Kütahyába. Itt megpróbált kidolgozni egy olyan, a nemzetiségeket is érintő tervet, amivel fenntartható maradhat az ország egysége – ez alapvető volt Kossuth számára –, de a magyarországi nemzetiségek igényeit is kielégíti. Egyfajta kulturális autonómiában gondolkodott, illetve megyei szinten kétnyelvű közigazgatásban, mindeközben az országgyűlés nyelvét megtartotta volna magyarnak.

Csak 1851 szeptemberében hagyhatta el az Oszmán Birodalmat, Angliába, majd Amerikába utazott, mindenhol óriási szónoki sikereket ért el, de egyéb eredményeket nem tudott felmutatni. Reménykedett, hogy újraéleszthető a magyarországi függetlenségi harc, ehhez kereste a támogatókat és Európába visszatérve is emellett kampányolt. Az 1860-as évek elején megszületett a Dunai Szövetség terve, ami papíron maradt, viszont 1867-ben létrejött a kiegyezés, amellyel Kossuth messzemenően nem értett egyet. A kiegyezést jövetően már nem politizált aktívan, de mindenben véleményt nyilvánított. Így jól meglátta többek között a dualizmus belső rendszerének ellentmondásait, de fellépett a zsidóság emancipációja érdekében is. Véleménye fontos orientációs pont lett az akkori magyar politikai résztvevők számára.

Utolsó fellépése 1893-ban történt, amikor a Wekerle-kormány beterjesztette az egyházpolitikai törvényjavaslatait az állam és az egyház elválasztására vonatkozóan. Fennállt annak a lehetősége, hogy a konzervatív kormánypártiak, összefogva az ellenzékkel, megbuktatják saját kormányukat. Kossuth két levelet is küldött, amelyben ledorongolta a függetlenségpárti politikusokat, rávilágított a felelős ellenzéki magatartás fontosságára, és rábírta őket a polgári Magyarország számára fontos döntés támogatására.

  1. március 20-án Olaszországban, Turinban hunyt el, és mivel – az 1879-ben hozott állampolgársági törvény értelmében – 1889-ben elveszítette magyar állampolgárságát, nem a magyar állam, hanem a magyar főváros rendezett a számára díszes temetést. Utolsó útjára nagy tömeg kísérte el. Kultusza, amely még életében övezte, a halálával sem szűnt meg, mondhatni, napjainkban is él.

 

Rubóczki Erzsébet