A politikus

Az egész politikai rendszer által elfogadott, és saját tevékenységét is meghatározó ideológia kialakítása mellett Klebelsberg a szűkebben vett kultúrpolitikának is új elméleti alapot kívánt adni. Ennek kiinduló tételét így fogalmazta meg:

A népműveltséget és a magas kultúrát párhuzamosan igyekszünk fejleszteni, és én éppen ebben látom a magyar kultúrpolitika lényegét.

Az új kultúrpolitika további  alaptételei: a decentralizáció, az egyetemi gondolat és az alföldi gondolat.  A decentralizációval a dualizmus korában kialakult Budapest-centrikusságot kívánta megszüntetni, s a vidéki kulturális és tudományos központok létrehozása mellett az elmaradott régiók kulturális felemelését megoldani, s ezzel a vidék, elsősorban a vidéki nagyvárosok (Szeged és Debrecen) szellemi emancipációját megvalósítani.

Ehhez kapcsolódik az egyetemi gondolat, hiszen a megoldás egyik módja, hogy ezeken a területeken egyetemek jöjjenek létre, melyek tudományos eredményeikkel képesek lesznek arra, hogy segítsék a kulturális és gazdasági szférák fejlődését.

Ebből következik az alföldi gondolat, mely szerint az előbbi két elvet különösen az ország leghátrányosabb helyzetű vidékén, az Alföldön a legsürgetőbb megvalósítani, hiszen itt a török hódoltság óta nem sikerült behozni a lemaradást.

Az egyetemi kutatóközpontok és egészségügyi intézmények  (Szegeden és Debrecenben) alkalmasak lesznek arra, hogy a szociális és egészségügyi gondokon enyhítsenek, s új technológiák kidolgozásával elősegítsék a mezőgazdasági termelés színvonalának emelését is. Egyben némileg pótolhatják azokat a hagyományos szellemi központokat, melyek a határokon túlra kerültek (pl. Nagyvárad, Temesvár).

Klebelsberg kultúrpolitikai alapelvei közül kétségkívül az egyik legmodernebb, s valószínűleg ennek okán legmaradandóbb az előzőekhez szorosan kapcsolódó tudománypolitika.  Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a modern magyar tudománypolitika alapelveinek megfogalmazása kapcsolható az ő nevéhez, mely alapelvek napjainkban is korszerűek, és használhatók  (lehetnének).

Ennek a tudománypolitikának az egyik legfontosabb tétele, hogy az állam kötelessége azoknak a beruházásoknak a megvalósítása, melyek az emberi tőkét hivatottak hasznosítani: mindenütt így van ez, de legfőképp egy olyan országban, mint hazánk, ahol kevés a természeti kincs, mely a gazdaság alapját képezhetné, így hát a szellemi tőkével kell jól sáfárkodni. Ennélfogva mindenféle szempontból a leggazdaságosabb befektetés a nagyvonalú tudománypolitika. E gondolat persze szorosan kapcsolódott Klebelsberg eszmerendszerében a kultúrfölény megtartásához, az európai nemzetekkel való lépéstartáshoz, s így közvetve Magyarország remélt új felemelkedéséhez is.

Egy nemzet naggyá csak akkor lehet, ha kebelében önálló kutatás folyik. Ezért a nemzetek életében döntő jelentősége van annak, van-e ott tudománypolitika, igen vagy nem.

– mondta egyik beszédében majd kifejtette, hogy a tudománypolitika mint a kultúrpolitika legfiatalabb ága, fokozott odafigyelést és törődést igényel.

Ma már az újabb fejlődés éppen odairányul, hogy a tudományt a termelés szolgálatába állítsa

– foglalta össze e kérdésről véleményét, mellyel mindenképp megelőzte korát, s mely annál is inkább figyelemreméltó, mivel Klebelsberget egyéni érdeklődése alapján a humániákhoz vonzódó emberként ismertük meg.

1926. január 3-án kezdődött az a röviden csak természettudományinak nevezett kongresszus, mely mérföldkövet jelentett a magyar tudománypolitikában. E kongresszuson hirdette meg ugyanis megnyitójában a kultuszminiszter új tudománypolitikai alapelveit, melyek a természettudományok prioritását biztosították:

… a kor tudománypolitikája kifejezetten természettudományi irányt vett … meg kell értenünk az idők jelét, és teljes nyomatékkal, teljes erővel fel kell karolnunk a természettudományok támogatását. És itt ne riadjunk vissza attól, hogy elsősorban felhívjuk a figyelmet az elméleti természettudományok kultuszára, mindennek alapjára, a fizikára és a kémiára, és ami ezen nyugszik, a fiziológiára és biológiára. … Az elméleti természettudományok alapján hármas felépítmény nyugszik. Az orvosi tudományok, a technikai tudományok és a mezőgazdasági tudományok csoportja. … azt, hogy ezeknek a szakoknak nagy, az életre való közvetlen fontossága van, még a laikus sem vonhatja kétségbe.

Az ilyen módon kialakított új tudománypolitikának Klebelsberg felfogása szerint kapcsolódnia kellett a nemzetközi tudományos élet vérkeringéséhez, aminek megvalósítását a kultúrdiplomácia feladataként jelölte meg.

A kultúrdiplomácia keretében a magyar tudomány meglévő nemzetközi kapcsolatait szorgalmasan ápolni kell, s újak kialakítását kell kezdeményezni.

Az áttekintés végén még egy elvi megfontolásra hívjuk fel a figyelmet, mely ma már talán jelentéktelennek tűnik, de az ő korában feltétlenül a modernizációt szolgálta, társadalmi hatása pedig vitathatatlan a következő évtizedekben: ez az elv az emancipáció. Ő volt az első magyar kultuszminiszter, aki törvénybe iktatta a nők közép- és felsőfokú képzésének korlátozás nélküli lehetőségét, s mindent meg is tett e törvények végrehajtásáért.

Bár a századfordulóra a nők is tehettek érettségi vizsgát, sőt bizonyos fakultásokra egyetemre is járhattak, számos kötöttség, megszorítás akadályozta a nők tanulását és művelődését. E tarthatatlan helyzetet Klebelsberg a következőképpen ecsetelte:

A magyar közgondolkodás … rendkívül konzervatív … ezért minden új eszme, különösen kezdetben, nagy ellenzésre talál. Állandóan ilyen nagy ellenállással küszködik a nők főiskolai érvényesülése is … gyökeresen elhibázott kultúrpolitika volna az, amely a nemzet egyik felét kirekesztené a magas műveltség régióiból. A magyar nőnek vannak egészen speciális szellemi tulajdonságai, amelyeknek kiképzéséről nem mondhatunk le különösen most, … amikor csak a magyarságban rejlő összes erkölcsi, szellemi és fizikai erők teljes kihasználása és megfeszítése esetén menthetjük meg … hazánkat

Ezen elv alapján az 1926-ban elfogadtatott leányiskolai törvény nemcsak iskolareform volt, ahogy azt majd még látni fogjuk, hanem a magyar nők emancipációjának fontos állomása is az oktatás, képzés területén.

Az alkotó miniszter

Munkájának másik összetevője tehát az új elvek gyakorlatba való átültetése volt. Gyakorlati munkája során eltervezte, és jelentős mértékben meg is valósította azt az intézményrendszert, melyben elképzelései testet ölthettek az elemi iskolától a kutatóintézetig, a sportuszodától a csillagvizsgálóig. Néhány rövid év alatt a magyar kultúra alapintézményeinek egész sora épült fel, melyeknek legnagyobb része ma is az eredeti funkcióval van jelen szellemi életünkben.

Hihetetlen energiát és szervezőkészséget tanúsított tervei kivitelezésében, de természetesen ez önmagában nem lett volna elegendő. Jól megválogatott munkatársak egész hadát mozgatta, ugyanakkor úgy tűnt, hogy mindenütt jelen van, s a legapróbb kérdésekben is tájékozott, kivitelezésükben részt vesz. Egyik legkiemelkedőbb vezetői képessége volt, hogy a megfelelő feladatra mindig megtalálta a megfelelő embert, aki leginkább alkalmas volt a végrehajtásra.

Így például a tudománypolitika (ösztöndíjak, külföldi magyar intézetek)  területén kiváló munkatársa volt Magyary Zoltán, a polgári iskolai tanárképzés reformjában Huszti József szerzett komoly érdemeket, az elemi népiskola építési akcióban Petróczy István.  Ki kell még emelni a közvetlen munkatársak közül  Kornis Gyula nevét, de feltétlenül  megemlíthetjük a debreceni és a szegedi  polgármesterekkel kialakított igen jó munkakapcsolatot is.

Klebelsberg Kuno miniszteri működésének két szakasza van, mely élesen elkülönül egymástól.  Miniszterségének első felét a puszta létért való küzdelem, a “tűzoltó munka”  jellemezte, míg a másodikban a gazdaság szanálása után hozzákezdhetett az építéshez is.

Az értékmentés évei

Az első szakaszban  kb. 1922-26 között a rosszul értelmezett takarékossági politika ellen kellett fellépnie, s nagy eredménynek számított, hogy a magyar kultúra alapvető intézményeit intézkedései nyomán sikerült életben tartani. Az ország nehéz gazdasági helyzetében veszélybe kerültek a legreprezentánsabb intézmények, melyek a magyar kultúra értékeinek továbbvitelét biztosíthatták

Klebelsberg szemében. Ezért mindenekelőtt gondoskodott a Nemzeti Színház, az Operaház és a Zeneakadémia állami támogatásáról, s ezért óriási küzdelmeket kellett folytatnia a nemzetgyűlésben, hiszen utóbbit például egyenesen meg akarták szüntetni. Igen súlyos gond volt a Magyar Tudományos Akadémia helyzete, ugyanis annak szinte teljes vagyona a háborút követő infláció nyomán megsemmisült. Több lépésben sikerült  az intézmény jövőjének biztosítása.

Ezekkel az eseményekkel párhuzamosan egy másik intézkedéssorozatot is rekonstruálhatunk: az Országos Magyar Gyüjteményegyetem létrehozását. Elsősorban  itt is a kiemelkedő értéket képviselő kulturális intézmények “megmentéséről” van szó, az állami fenntartás költségeinek biztosításáról, de ennél továbbmenve olyan tudományos szervezet létrehozásáról is, mely autonóm önkormányzattal, (a Gyüjteményegyetem Tanácsa által vezetve).

Ezért kapcsolta össze első lépésben az Országos Levéltárat, a Magyar Nemzeti Múzeumot, a Szépművészeti Múzeumot, az Iparművészeti Múzeumot és a pesti egyetem könyvtárát az 1922. évi XIX. törvénycikkel, hangsúlyozva, hogy ez az anyagi eszközök célszerűbb felhasználásával jár együtt. Emellett a törvényben

A Gyüjteményegyetem kapcsán röviden ki kell térnünk az Országos Levéltár sajátos helyzetére, mely a korszak kezdetén még a Belügyminisztérium fennhatósága alá tartozott és igen mostoha körülmények között működött.

Már kultuszminiszter lett, mire keresztülvitte, hogy az Országos Levéltár a kultusztárca felügyelete alá került az 1922. évi XVII. tc. (31.§.) értelmében. Ezzel a levéltár hivatal helyett tudományos intézménnyé vált, s a kultuszminiszter a továbbiakban is közvetlenül irányíthatta annak sorsát és az építkezések befejezését. Így az 1923-ban be is költözött az új Bécsi kapu téri palotába. Így kerülhetett az Országos Levéltár a létrejött Gyüjteményegyetem szervezetébe.

Látható, hogy itt is modernizációt hajtott végre, megfogalmazva a levéltárral szemben a korszerű   követelményeket: “…az országos Levéltárnak nem elsősorban az a feladata, hogy nemesi családfákat, kamarási próbákat és hiteles másolatokat készítsen, hanem az, hogy ott igazi tudományos levéltári munka folyjon…a Levéltári Közlemények lehetővé teszi majd levéltárunk személyzetének, hogy tudományos munkásságáról a magyar szakközönséget állandóan tájékoztassa és a fontosabb leleteket közrebocsássa.

A takarékosság éveiben nagy veszélyben voltak még az egyetemek is, melyek megmentéséért szintén igen sokat tett Klebelsberg minisztersége első éveiben. Valóban csak megmentésről, a pillanatnyi helyzet orvoslásáról lehetett szó, hiszen a helyzet mást nem engedett.  Különösen tragikusnak  tűnt a menekült egyetemek jövője. Az volt ugyanis a fő kérdés, hogy egyáltalán szüksége van-e a megcsonkított országnak mind a négy egyetemre, mely a háború előtt működött. A takarékosság hívei szerint felesleges pazarlás mindegyiknek a megtartása. Hosszas parlamenti viták után – melyekben Klebelsberg természetesen a fennmaradás mellett érvelt, bár még nem volt kultuszminiszter – megszületett az 1921. évi XXV. tc., mely az egyetemek fennmaradásáról és elhelyezéséről  rendelkezik.  Így került a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Szegedre, a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem Pécsre, melyek elhelyezésével és működésének biztosításával, valamint a debreceni egyetem építkezésének befejezésével Klebelsberg megalapozta egyetempolitikáját, mely azonban főként minisztersége második szakaszában teljesedett ki.

Fenti  rövid áttekintésben  összefoglaltuk Klebelsberg kultuszminiszteri ténykedésének első szakaszából a legfontosabb intézkedéseket.

Az iskolai reform elhozója

Munkájának másik összetevője tehát az új elvek gyakorlatba való átültetése volt. Gyakorlati munkája során eltervezte, és jelentős mértékben meg is valósította azt az intézményrendszert, melyben elképzelései testet ölthettek az elemi iskolától a kutatóintézetig, a sportuszodától a csillagvizsgálóig. Néhány rövid év alatt a magyar kultúra alapintézményeinek egész sora épült fel, melyeknek legnagyobb része ma is az eredeti funkcióval van jelen szellemi életünkben.

Hihetetlen energiát és szervezőkészséget tanúsított tervei kivitelezésében, de természetesen ez önmagában nem lett volna elegendő. Jól megválogatott munkatársak egész hadát mozgatta, ugyanakkor úgy tűnt, hogy mindenütt jelen van, s a legapróbb kérdésekben is tájékozott, kivitelezésükben részt vesz. Egyik legkiemelkedőbb vezetői képessége volt, hogy a megfelelő feladatra mindig megtalálta a megfelelő embert, aki leginkább alkalmas volt a végrehajtásra.

Így például a tudománypolitika (ösztöndíjak, külföldi magyar intézetek)  területén kiváló munkatársa volt Magyary Zoltán, a polgári iskolai tanárképzés reformjában Huszti József szerzett komoly érdemeket, az elemi népiskola építési akcióban Petróczy István.  Ki kell még emelni a közvetlen munkatársak közül  Kornis Gyula nevét, de feltétlenül  megemlíthetjük a debreceni és a szegedi  polgármesterekkel kialakított igen jó munkakapcsolatot is.

Klebelsberg Kuno miniszteri működésének két szakasza van, mely élesen elkülönül egymástól.  Miniszterségének első felét a puszta létért való küzdelem, a “tűzoltó munka”  jellemezte, míg a másodikban a gazdaság szanálása után hozzákezdhetett az építéshez is.

Az értékmentés évei

Az első szakaszban  kb. 1922-26 között a rosszul értelmezett takarékossági politika ellen kellett fellépnie, s nagy eredménynek számított, hogy a magyar kultúra alapvető intézményeit intézkedései nyomán sikerült életben tartani. Az ország nehéz gazdasági helyzetében veszélybe kerültek a legreprezentánsabb intézmények, melyek a magyar kultúra értékeinek továbbvitelét biztosíthatták

Klebelsberg szemében. Ezért mindenekelőtt gondoskodott a Nemzeti Színház, az Operaház és a Zeneakadémia állami támogatásáról, s ezért óriási küzdelmeket kellett folytatnia a nemzetgyűlésben, hiszen utóbbit például egyenesen meg akarták szüntetni. Igen súlyos gond volt a Magyar Tudományos Akadémia helyzete, ugyanis annak szinte teljes vagyona a háborút követő infláció nyomán megsemmisült. Több lépésben sikerült  az intézmény jövőjének biztosítása.

Ezekkel az eseményekkel párhuzamosan egy másik intézkedéssorozatot is rekonstruálhatunk: az Országos Magyar Gyüjteményegyetem létrehozását. Elsősorban  itt is a kiemelkedő értéket képviselő kulturális intézmények “megmentéséről” van szó, az állami fenntartás költségeinek biztosításáról, de ennél továbbmenve olyan tudományos szervezet létrehozásáról is, mely autonóm önkormányzattal, (a Gyüjteményegyetem Tanácsa által vezetve).

Ezért kapcsolta össze első lépésben az Országos Levéltárat, a Magyar Nemzeti Múzeumot, a Szépművészeti Múzeumot, az Iparművészeti Múzeumot és a pesti egyetem könyvtárát az 1922. évi XIX. törvénycikkel, hangsúlyozva, hogy ez az anyagi eszközök célszerűbb felhasználásával jár együtt. Emellett a törvényben

A Gyüjteményegyetem kapcsán röviden ki kell térnünk az Országos Levéltár sajátos helyzetére, mely a korszak kezdetén még a Belügyminisztérium fennhatósága alá tartozott és igen mostoha körülmények között működött.

Már kultuszminiszter lett, mire keresztülvitte, hogy az Országos Levéltár a kultusztárca felügyelete alá került az 1922. évi XVII. tc. (31.§.) értelmében. Ezzel a levéltár hivatal helyett tudományos intézménnyé vált, s a kultuszminiszter a továbbiakban is közvetlenül irányíthatta annak sorsát és az építkezések befejezését. Így az 1923-ban be is költözött az új Bécsi kapu téri palotába. Így kerülhetett az Országos Levéltár a létrejött Gyüjteményegyetem szervezetébe.

Látható, hogy itt is modernizációt hajtott végre, megfogalmazva a levéltárral szemben a korszerű   követelményeket: “…az országos Levéltárnak nem elsősorban az a feladata, hogy nemesi családfákat, kamarási próbákat és hiteles másolatokat készítsen, hanem az, hogy ott igazi tudományos levéltári munka folyjon…a Levéltári Közlemények lehetővé teszi majd levéltárunk személyzetének, hogy tudományos munkásságáról a magyar szakközönséget állandóan tájékoztassa és a fontosabb leleteket közrebocsássa.

A takarékosság éveiben nagy veszélyben voltak még az egyetemek is, melyek megmentéséért szintén igen sokat tett Klebelsberg minisztersége első éveiben. Valóban csak megmentésről, a pillanatnyi helyzet orvoslásáról lehetett szó, hiszen a helyzet mást nem engedett.  Különösen tragikusnak  tűnt a menekült egyetemek jövője. Az volt ugyanis a fő kérdés, hogy egyáltalán szüksége van-e a megcsonkított országnak mind a négy egyetemre, mely a háború előtt működött. A takarékosság hívei szerint felesleges pazarlás mindegyiknek a megtartása. Hosszas parlamenti viták után – melyekben Klebelsberg természetesen a fennmaradás mellett érvelt, bár még nem volt kultuszminiszter – megszületett az 1921. évi XXV. tc., mely az egyetemek fennmaradásáról és elhelyezéséről  rendelkezik.  Így került a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Szegedre, a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem Pécsre, melyek elhelyezésével és működésének biztosításával, valamint a debreceni egyetem építkezésének befejezésével Klebelsberg megalapozta egyetempolitikáját, mely azonban főként minisztersége második szakaszában teljesedett ki.

Fenti  rövid áttekintésben  összefoglaltuk Klebelsberg kultuszminiszteri ténykedésének első szakaszából a legfontosabb intézkedéseket.

A sportminiszter

  Testnevelési Főiskola és játszóterek, FIFA-kongresszus, vívó EB Budapesten, sportuszodák, műjégpálya, FTC-stadion, testnevelési kongresszusok – néhány címszó csupán, azonban már ezek alapján is megmagyarázható, miért nevezte a korabeli sportsajtó oly gyakran és lelkesen sportminiszternek a vallás- és közoktatásügyi minisztert.

“Így körülhordozzuk a testnevelési gondolat zászlóját az országban és belevonjuk munkánkba a tősgyökeres magyar életnek éppen ama gócpontjait, ahol a nemzeti érzés a legerősebben lüktet s még inkább biztosíthatjuk a testnevelési gondolatnak a nemzeti gondolattal való összeszövődését…”

..

Klebelsberg a sportügyekben több területen is munkálkodott, amit az alábbiak szerint tárgyalhatunk: – iskolai testnevelés és testnevelőképzés

iskolán kívüli testnevelés

– versenysport.

Az iskolarendszerű testnevelés korszerűsítésében a legfontosabb lépés a modern testnevelőképzés megoldása volt.

1925-ben Klebelsberg megalapította a Magyar Királyi Testnevelési Főiskolát, mely biztosította a négyéves, egyetemi rangú testnevelőképzést.

Klebelsberg ezért az iskolákat tornatermekkel szereltette fel, újak építésekor már a tervezéskor ügyelt erre a szempontra. 1926-ban bevezette a heti három testnevelés órát.

A tanítási órákon kívüli testnevelés egyik igen fontos része volt a leventeképzés, melyet az iskolák voltak ugyan kötelesek megszervezni, de a foglalkozások a tanulók szabadidejében történtek. A leventeképzés lényegét Klebelsberg így fogalmazta meg: “Ez végtelenül fontos olyan országban, mint a mi hazánk, ahol nincs általános védkötelezettség, ahol tehát a nemzeti hadsereg nem vállalhatja magára a nemzet egész férfitömegének sportszerű átképzését.”

Az iskolán kívüli testnevelés terén Klebelsberg Kuno sportpolitikájának egyik legnagyobb érdeme volt a tömegsport támogatása.

A tömegsporton belül egyre szélesebb körben hódítottak a vizisportok, melyek művelésére Klebelsberg kezdeményezésére megépült a margitszigeti sportuszoda (Hajós Alfréd tervei alapján), a szegedi uszoda, a tihanyi vizitelep és még számos más létesítmény. Úgyszintén társadalmi igényt elégített ki a Városligetben felépült műjégpálya is. Ez utóbbi létesítmények azonban  már nemcsak a tömegsport, hanem a versenysport céljait is szolgálták.

A versenysportra szintén igen nagy gondot fordított Klebelsberg, hiszen a sportdiplomácia itt valósulhatott meg, s ez politikai szempontból is fontos volt.

“Abban a különleges helyzetben, melybe Trianon következtében kerültünk, a sportnak még fokozottabb a jelentősége.” – nyilatkozott

1929-ben úgy tűnt, hogy sikerrel jár a Nemzeti Stadion építésére vonatkozó miniszteri törekvés, amikor elfogadta az országgyűlés a megépítésére vonatkozó törvényt, azonban a végrehajtásra már nem kerülhetett sor a válság, s annak kormányzati következményei miatt. Megvalósult viszont az FTC Stadion és a Testnevelés Háza.

Itt említjük meg, hogy Klebelsberg alapította az első magyar állami sportkitüntetést is, a Testnevelési Érmet, melyet időről időre odaítéltek a legkiemelkedőbb sportolóknak.

Klebelsberg minisztersége alatt számos rendezvény erősítette a sportdiplomácia törekvéseit, s ez a kultusztárca komoly áldozatvállalásával járt együtt. Vívó EB, Birkózó EB, Asztalitenisz VB Műkorcsolya VB, Ökölvívó EB zajlott Budapesten ebben az időben, sőt, a FIFA is itt tartotta egyik kongresszusát.

A következő két olimpián egyre nőtt a magyarok teljesítménye, a helyezések száma, 1932-ben már a  hatodik helyezést érte el Magyarország a nemzetek összesített versenyében. Utolsó cikkei egyikét épp erről írta Klebelsberg: “Ha meggondoljuk, hogy eredményeink olimpiászról olimpiászra állandóan javulnak, hogy trianoni sorsunkból nagy nemzetekkel mérkőzve vívtuk ki ezt a tiszteletreméltó helyet, akkor Los Angelesszel meg lehetünk elégedve.”[75] -írja az akkor már hivatalát elhagyott Klebelsberg, aki egyébként 1932-ben megalakította a Magyar Olimpiai Társaságot, aminek haláláig elnöke is volt.

Iskolán kívüli népművelés

hogy a leszerelés okán is fokozott figyelmet fordított az iskolán kívüli művelődés szervezésére, ezen belül is elsősorban a felnőtt lakosság körében még mindig jelentős analfabétizmus csökkentésére, illetve a mezőgazdasági népességet, a tanyák lakosságát  megcélzó gazdasági  és egészségügyi ismeretterjesztő tevékenységre. Erre a célra államsegélyt is biztosított a tárca.   “…ne felejtsük, hogy Magyarországnak még közel egymillió analfabétája van. Nincs tehát ország Európában, ahol az iskolán kívüli népművelésre nagyobb szükség lenne, mint éppen minálunk.”  Ennek a feladatnak a megoldásakor fokozottan számított a néptanítók szerepére.